Egy orvos elárulta, a megsérült Szoboszlai ott lehet-e az Eb-n
A szakember szerint napokba telik a pontos diagnózis megszületése az ilyen sérülések esetében.
A szakember szerint napokba telik a pontos diagnózis megszületése az ilyen sérülések esetében.
Az Union Berlin magyar válogatott középpályása erőtől duzzadva készül a visszatérésre.
Kónya Gábor Lajos törzszászlóst Magyarország belügyminisztere hősi halottá nyilvánította.
Hosszú rehabilitáció vár az ikonikus színésznőre.
Szergej Szurovikin ellen a Wagnerrel való kapcsolata miatt indítottak vizsgálatot.
Az újdonsült játszótéren egyebek mellett minden érzékszervre ható meseösvény, kerekesszékkel is használható hinta és terápiás foglalkozásra kialakított rügykunyhó is található.
Nem ez az első eset, hogy előkerül a Népliget rehabilitációja, több éve, hogy folyamatosan húzódik az ügy.
A grandiózus fejlesztés 2024-ben indulhat el, a természetes élőhelyek a beavatkozás után is fennmaradnak.
„Nem szoktam feladni. Harcolok” – írta közösségi oldalán a népszerű műsorvezető.
Tavalyig valahol a vak és az alig látó között volt állt a csinos énekesnő, mostanra teljesen megvakult.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hat gépkocsi ütközött össze.
A privatizáció után kontroll nélkül emelték az árakat a nyugati tulajdonú közműcégek.
Az albániai Lin falu partjánál eltemetve, az Ohridi-tó mélyén találták meg Európa legősibb tóparti településének maradványait.
Egy újságíró rögzítette, ahogy egy fiatalt durván elhurcoltak, majd végül maga is áldozatává vált az ukrán sorozótisztek brutalitásának.
Ki nyeri a gazdasági pókerjátszmát az USA és Európa között?
Petei Judit, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője ellen 2023-ban szeparatizmus vádjával indítottak vizsgálatot az ukrán hatóságok, amely azóta sem zárult le. A politikus időközben Zelenszkij hű támogatója lett és az emberrablók által agyonvert kárpátaljai magyar férfi ügyében is megszólalt.
Különleges vizet iszik az énekesnő budapesti fellépésén.
Egy újságíró rögzítette, ahogy egy fiatalt durván elhurcoltak, majd végül maga is áldozatává vált az ukrán sorozótisztek brutalitásának.
Ki nyeri a gazdasági pókerjátszmát az USA és Európa között?
Petei Judit, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője ellen 2023-ban szeparatizmus vádjával indítottak vizsgálatot az ukrán hatóságok, amely azóta sem zárult le. A politikus időközben Zelenszkij hű támogatója lett és az emberrablók által agyonvert kárpátaljai magyar férfi ügyében is megszólalt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.