Rekordarányú részvétel lehet az amerikai elnökválasztáson
Az eddig megnyilvánult érdeklődés azt jelzi, hogy a választási részvétel akár 60-65 százalékos is lehet.
Az eddig megnyilvánult érdeklődés azt jelzi, hogy a választási részvétel akár 60-65 százalékos is lehet.
A hőmérséklet az Antarktiszi-félszigeten több, mint 2 százalékkal haladja meg a szokásost.
Az év első félévében olyasmi történt, amire 24 éve nem volt példa, több vinyl lemezt adtak el, mint CD-t.
A hatalmas zöldségfélét a szigetország nyugati részén gazdálkodó Uconomija Hirojosi termesztette.
Ez a járvány kezdete óta az eddigi legmagasabb hétvégi napi szám az országban.
Rekordszámú új fertőzéses esetet mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok kedden Csehországban, egy nap alatt 1677 ember kapta el a koronavírust, ami 136-tal több, mint az eddigi legmagasabb napi esetszám – derült ki az egészségügyi tárca honlapján szerdán
A nagyobb példányok szeme 2,5 centiméter átmérőjű is lehet, combjai emberi csukló vastagságúak.
Szintén rekordmagas az aktív igazolt fertőzöttek száma is, az elhunytak száma 450-re emelkedett.
Nem lassul a koronavírus terjedése Ukrajnában, keddre is több mint 2400 új beteget regisztráltak, a halálos áldozatok száma pedig újabb csúcsot döntött – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az
Indiában rekordot döntött a koronavírus-járvány napi halálos áldozatainak száma: az elmúlt 24 órában 1133-an vesztették életüket a Covid-19-ben – közölte egészségügyi minisztérium kedden Újdelhiben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az angol sztárcsapatban két igazolás is ott volt a kezdőben.
Átcsoportosítás és elmaradt bérek – bajban a város.
Kéthetes célkörözési akciót indítottak a fővárosi rendőrök.
A gépek eltűntek a radarokról.
A kormány kidolgozza a megfelelő ellenlépéseket.
Gál Kinga, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke Strasbourgban Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés és a Patrióták Európáért európai parlamenti frakció elnökével tartott sajtótájékoztatót
Mindenkit elpusztít a kábítószer.
A kormány kidolgozza a megfelelő ellenlépéseket.
Gál Kinga, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke Strasbourgban Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés és a Patrióták Európáért európai parlamenti frakció elnökével tartott sajtótájékoztatót
Mindenkit elpusztít a kábítószer.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.