Ali Daei büszke, hogy Ronaldo dönti meg a rekordját
Az irániak legendás labdarúgója, Ali Daei büszke rá, hogy Cristiano Ronaldo dönti meg a gólcsúcsát.
Az irániak legendás labdarúgója, Ali Daei büszke rá, hogy Cristiano Ronaldo dönti meg a gólcsúcsát.
Nagyon büszke vagyok magamra, ezt még egyszer nem is tudnám megcsinálni – nyilatkozta a színésznő.
Pelé és Romário izgulhat, Ronaldo könnyedén lehagyhatja őket.
A szerb teniszező hatodik alkalommal zárja az élen az évet a férfi teniszezők világranglistáján.
Közel ötven százalékkal többen látogatták meg az idén augusztusban a hazai várakat, mint tavaly.
A Formula–1-ben az is előfordult, hogy a győztes közel öt percet vert a másodikra.
A ritka 400 éves könyv a becsült ár duplájáért kelt el.
Az eddig megnyilvánult érdeklődés azt jelzi, hogy a választási részvétel akár 60-65 százalékos is lehet.
A hőmérséklet az Antarktiszi-félszigeten több, mint 2 százalékkal haladja meg a szokásost.
Az év első félévében olyasmi történt, amire 24 éve nem volt példa, több vinyl lemezt adtak el, mint CD-t.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Lehet, hogy valóban csak választási húzás volt Péterffy Attila balliberális polgármester részéről a pécsi repülőtér felpörgetése és a valóság visszafújta a projektet.
Csibi Krisztina folytatná Potápi Árpád munkásságát Tolna vármegye 2. számú választókerületében.
Mindenhova megérkezett a tél.
Ameddig az orvosok tanácsolják, addig tréningezik, mert szeretne minél tovább az FTC csapatával lenni.
A következő tíz napban tárgyalásokon próbálják meg rávenni az autonóm közösségeket az önkéntes szolidaritásvállalásra. Ha nem sikerül, törvényreformmal kényszerítik őket együttműködésre.
Tettlegességig fajult a választási kampány Németországban.
A pártok első körben a költségvetésről tárgyalnának, azzal a céllal, hogy elkerülhessenek egy uniós túlzottdeficit-eljárást.
A New York City FC jelenlegi vezetőedzője a holland médiának elmondta, évek óta tartotta vele a kapcsolatot az őt végül kivásárló City Football Group képviselője.
A Tisza-elnök az EP-választás előtt még a mentelmi jog eltörlésével kampányolt, most éppen emögé bújva menekül.
A tartalmakra vonatkozó algoritmus átláthatatlansága fenntarthatja a liberálisok eddig behozhatatlannak tűnő előnyét a közösségi médiában – figyelmeztet a szakértő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.