Az egész országból elindultak kollégái a hős rendőr temetésére
A szolgálat teljesítés közben hősi halált halt Baumann Péter posztumusz főhadnagyot katonai tiszteletadás mellett helyezik végső nyugalomra.
A szolgálat teljesítés közben hősi halált halt Baumann Péter posztumusz főhadnagyot katonai tiszteletadás mellett helyezik végső nyugalomra.

Szerencsére ritka a rendőrgyilkosság és a közbiztonság évek óta javul a magyar rendőrség munkájának is köszönhetően.

Jogerősen 1 év 8 hónap szabadságvesztésre ítélték, amelynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztették.

Továbbá a magyarok több mint kétharmada megszüntetné azt a lehetőséget, hogy gyilkosságok elkövetői az elmeállapotukra hivatkozva enyhébb büntetésért folyamodhassanak.

Rácsok, kamerák és pszichésen terhelt rabok veszik körül Sz. Szilárdot.

A közvélemény a legsúlyosabb büntetés kiszabását várja a kelenföldi rendőrgyilkosra.

A nyilvánosság kizárásával temetik el a hős rendőrt Mátészalkán január 26-án.

Doorstep-sajtótájékoztatón közölték: dilettáns, légből kapott megnyilvánulásokat eddig sem kommentált, és ezután sem kommentál a rendőrség.

Baumann Péter január 12-én, szolgálatteljesítés közben szenvedett halálos sérülést, amikor támadója szíven szúrta.

A rendőrgyilkossággal gyanúsított férfi védője elmondta, mi történt a késsel, és arról is beszélt, hogy egyáltalán hogyan került Sz. Szilárdhoz az eszköz.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.