Rétvári Bence: A kormány elkötelezett a pedagógusok bérének minél nagyobb mértékű emelésében
Minden idők legszélesebb körű konzultációját tartották az oktatásügyben.
Minden idők legszélesebb körű konzultációját tartották az oktatásügyben.
Az orvosok és a pedagógusok bére is emelkedik január elsejétől – hívta fel a figyelmet lapunknak adott évértékelő interjújában a belügyminiszter helyettese.
A Magyar Honvédség katonái befejezték az aktív műveleti szolgálatot a déli határszakaszon.
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy a magyar emberek egészsége mindig elsődleges.
Az államtitkár kiemelte, hogy a szomszédban dúló háború és a fokozódó migrációs nyomás idején is Magyarország biztonsága a legfontosabb.
„Példaértékű párbeszéd zajlott” – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A közbiztonság fenntartása mellett a déli határon növekvő migrációs nyomással is számolniuk kellett.
A kormány elkötelezett a pedagógusbér-emelés mellett, három év alatt 75 százalékkal növelik a tanárok juttatásait.
Az államtitkár szerint aki kétségbe vonja az Alkotmánybíróság döntését, az a testületet vonja kétségbe.
– Magyarország mindvégig támogatta Horvátország mellett Románia és Bulgária schengeni csatlakozását is – mondta az államtitkár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ugyanaz a műsorvezető ismét adásba került.
Nem jutottak át a hídon, a rendőrség feltartóztatta őket.
Szülők és orvosok figyelmeztetnek: veszélyes törvényjavaslatot készül elfogadni az osztrák parlament.
Különleges programokkal készülnek a Múzeumok éjszakájára.
A 2024-ben BL-döntős Dortmund még az egy pontnak is örülhet a brazil csapat ellen.
A magyar négyes a negyeddöntőből indulva ért fel a csúcsra.
Hatalmas evakuálás zajlik.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
A 2024-ben BL-döntős Dortmund még az egy pontnak is örülhet a brazil csapat ellen.
A magyar négyes a negyeddöntőből indulva ért fel a csúcsra.
Hatalmas evakuálás zajlik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.