Két és fél milliárd forintot kapnak idén a tanodák
A kormányzati törekvések nyomán visszaesett a lemorzsolódással veszélyeztetett diákok száma.
A kormányzati törekvések nyomán visszaesett a lemorzsolódással veszélyeztetett diákok száma.
Magyarország hat évet szánt arra, hogy foglalkozzon a XX. századot meghatározó, legjelentősebb eseményével, amelynek utóhatásai és következményei ma is velünk vannak .
Az Egyesült Államokban történtek és a baloldal által itthon műveltek közötti hasonlóságra mutatott rá Rétvári Bence.
A két életút és életrajz messze túlmutat személyes sorsok bemutatásán, komoly tanulságokat hordoz.
Rétvári Bence szerint labancok akarnak minket kioktatni hazaszeretetből és szuverenitásból.
Orbán Balázs emlékeztetett, hogy a Jobbik (ahogy a többi ellenzéki párt sem) nem támogatta a kormány által előterjesztett családvédelmi rendelkezéseket.
Karácsonyi versenyt hirdetett a Vasárnap.hu. A feladat szerint kedvenc bibliai jelenetüket kell a pályázóknak megformázni az összerakós játékból.
Az államtitkár szerint az ellenzék akadályozná, hogy bizonyos szektorokban hazánk a világ élvonalába kerüljön.
Az MSZP továbbra is hallgat a kamuvideós Korózs Lajos botrányairól.
Gyurcsány Ferenc kivéreztetné a történelmi egyházakat egy 2013-as videófelvétel tanúsága szerint.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A baszk szakember Kylian Mbappé hiányáról és Trent Alexander-Arnoldról is beszélt.
A spanyol csapat a 90. perc után tizenegyest hibázott az Al-Hilal ellen.
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Az Egyesült Államok szövetségi határőrséget is irányító Vám- és Határvédelmi hatósága közölte a májusi adatokat a déli, Mexikó felőli határán feltartóztatottak számára vonatkozóan.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.