Elnézést kért Nagy Feró + videó
A Beatrice vezetője szerint Juhász Péter Pált nagyon meg kell büntetni.
A Beatrice vezetője szerint Juhász Péter Pált nagyon meg kell büntetni.

A Kossuth-díjas rockzenész azt is elmesélte, hogyan tette pokollá az életét az SZDSZ-es holdudvar.

„El a kezekkel a gyermekeinktől!"

A vártnál tovább tart Klaus Meine rehabilitációja, mindezt maga az énekes jelentette be a Facebookon.

A 74 éves amerikai rockénekes és színész, Michael Lee Aday, Meat Loaf művésznéven vált ismertté.

Egykori lakóhelyének, a Karinthy Frigyes út 10. számú bérház homlokzatán, tizennégy esztendővel a halála után.

– Érdekes lenne tudni, hogy az akkor egymás ellen harcolóknak milyen véleménye lenne a mai szép új világról – mondta Varga Zsolt, a KerecseN frontembere.

A holland rockzenész azonos nevű együttese, a Van Halen az 1980-as évek egyik legnépszerűbb rock zenekara volt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ütős videóban válaszolt Magyar Péter és Tarr Zoltán valóságtagadására a Fidesz frakcióvezetője.

Felejthetetlen interjú.

Eredményekről, tervekről, szórakozásról szólnak a roadshow-k.

A baloldal bezáratná, a Fidesz hatékonyabbá tenné az óbudai óvodák működését.

Brüsszeli körök a párt győzelmében bíznak.

Zoran Milanovic budapesti látogatása újabb egyeztetési lehetőséget kínál a két ország kapcsolatainak erősítésére.

Orbán Balázs szerint brüsszeli körök már a Tisza győzelmében bíznak, hogy előmozdítsák Ukrajna EU-csatlakozását, miközben a BBC az ukrán háborús maffiáról számol be.

Az OLAF-jelentésből elhíresült ügyvédi iroda bonyolítja a közbeszerzéseket a volt SZDSZ-es kör által hatalmába kerített XI. kerületben.

Hiába volt a harmadik kiemelt, senkit sem kímélt.

Évente 850 tonna szén-dioxiddal kevesebb környezetterhelést jelentenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.