Elsőként Radics Béla, a karizmatikus gitárkirály kapott egész alakos bronzszobrot Angyalföldön, aki hiába volt a nép egyszerű gyermeke, mégsem állhatott meg a hatvanas-hetvenes évek kultúrhatalmasságai előtt. De nem járt jobban Bencsik Sándor, a P. Mobil és a P. Box emblematikus gitáros-szerzője vagy épp az ugyancsak mobilos, különleges orgánumú Tunyogi Péter sem. Ha már életükben nem becsülték őket, legalább egy emléktáblát megérdemeltek az utókortól.
2001. szeptember 7. a magyar progresszív-dzsesszrock muzsika ünnepe, amikor csaknem eredeti felállásban – a korábban elhunyt Baronits Zsolt szaxofonos-zenekarvezető kivételével, valamint kisegítő zenészekkel – utoljára lépett színpadra a legendás Syrius 1970–73 közötti formációja. Húsz évvel később ugyanerre a napra időzítik Veszelinov András emléktáblájának avatását egykori lakóhelyének, a Karinthy Frigyes út 10. számú egykori bérház homlokzatán, tizennégy esztendővel a halála után.
– 1969-ben Baronits Zsolt meghívására került a Syrius együttesbe, ahol szakmailag a csúcsra ért – ismertette Veszelinov András zenei pályafutását Nemes Nagy Péter bluesszakértő, rádiós szerkesztő-műsorvezető a táblaavató ünnepségen, hozzátéve, hogy a zenekar ritmusszekciója Orszáczky Jackie basszusgitárossal Ausztráliában ért össze igazán. Elmondása szerint később ez jellemezte a Syrius együttest. A nyolcvanas évek közepén a Madách Színházban kötött ki, ahol elsősorban Hofi Géza partnereként találkozhatott vele a nagyérdemű. Mert sajátos humora, alkata erre is alkalmassá tette.
– A húsz évvel ezelőtti próbákon pontosan emlékezett a három évtizeddel korábban játszott darabokra, s ezzel nagyban segítette az együttes felkészülését – méltatta a kiváló dobos memóriáját nyitóbeszédében a szónok, majd hozzátette: – Szervánszky Attila discjockey egy közösségi portálon úgy emlékezett Veszelinov Andrásra, mint a „legszellemesebb, leghuncutabb dobos, akinek nem volt szüksége dobszólóra ahhoz, hogy megvalósítsa improvizációs ötleteit, miközben folyton bolondozott”.
– Sokkal lejjebb vagyok, mint ő, minden tekintetben – ezt már Veszelinov Andrásné jegyezte meg a mikrofonállvány beállítása közben. A néhány szavas, szeretetteljes köszöntés sejteni engedte, hogy nem híve a fölösleges szavaknak, ám érzelmeit még finoman megcsillogtatott humora sem tudta elfedni.
Budai Ervin – egykori Syrius-rajongó –, aki Nemes Nagy Péterrel és Zoltán Jánossal közösen aprólékos munkával dolgozta fel és jelentette meg könyvben a zenekar átfogó történetét, személyes élményeiről beszélt az egybegyűlteknek. A Széttört álmok című kötet anyagának gyűjtésekor járt a Karinthy Frigyes út 10. szám alatt, ahol, mint mondta, „nagyon kedves, kackiás bajszú, jó humorú, vidám ember” fogadta. – Andriskát vagy Veszelkát, ahogy zenésztársai hívták, bármelyik zenekarban, ahol játszott, nagyon szerették – árulta el a művészről a Syrius-könyv szerzője, majd a zenekar munkásságát méltatva megjegyezte, hogy az ötvenegy esztendeje alakult formáció az ország legjobb hangszereseit tömörítette, amit egy szakmai, illetve közönségszavazás is alátámasztott. Nem csoda hát, ha nevükhöz kötődik az egyik legjobb magyar rocklemeznek tartott Az ördög álarcosbálja. – Ennek ellenére ez egyfajta szakmai hátba veregetésnek tűnik, miután hivatalos elismerésben abszolút nem részesültek – emelte ki Budai Ervin. – Több mint ötven év telt el azóta, hogy a Syrius berobbant a hazai zenei életbe, és ez a félszáz év nem volt elég arra – bármilyen politikai kurzus legyen Magyarországon –, hogy elismerjék ezt a zenekart – fűzte hozzá.
– András nagyon aranyos, kellemes, szellemes, humoros srác volt, aki nemcsak a zenében, de emberként is könnyed volt – emlékezett volt zenésztársára Ráduly Mihály szaxofonos-fuvolista, aki hosszú időre az Egyesült Államokba menekült a hazai szocialista viszonyok elől.
Az emléktábla ötlete és megvalósítása az egykori, de örök Syrius-rajongótól, Kertész Ágnestől ered. – Ez példa arra, hogy valaki magánemberként elhatároz valamit, majd ismerős és ismeretlen emberektől segítséget kap – elevenítette fel az egy éve született kezdeményezés körülményeit a friss nyugdíjas középiskolai tanárnő, akitől azt is megtudtuk, hogy állami segítséget, az NKA támogatását is igénybe vették. Ezután már csak a ház lakóit kellett meggyőzni arról, hogy járuljanak hozzá egykori lakótársuk emléktáblájának elhelyezéséhez. Mert Veszelinov András kivételes egyéniség volt. Búcsúzóul még egy pillantást vetünk a márványtáblára, és elgondolkodhatunk a feliraton: „Szivárványon túl van birodalmam / tücsök zenéje fegyverem és hatalmam.”
(A borítóképen Kertész Ágnes ötletgazda (jobbra) az emléktábla leleplezésekor. Fotó: Teknős Miklós)
