A szabadtéri színpad őrzi a színész emlékét
Domborművet avattak Bujtor István tiszteletére Tihanyban.
Domborművet avattak Bujtor István tiszteletére Tihanyban.

A kétszeres Kossuth-díjas író- és költőnő, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság első elnöke öt éve hunyt el.

Emléktáblát avattak Kerényi Imre tiszteletére a róla elnevezett Kult-Magtár épületén.

Egykori lakóhelyének, a Karinthy Frigyes út 10. számú bérház homlokzatán, tizennégy esztendővel a halála után.

Az emléktáblát a Karinthy Frigyes út 10. számú ház lakói állították a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

Veszelinov András (1946-2007) dobos tiszteletére emléktáblát avatnak kedden 17 órakor a XI. kerületi Karinthy Frigyes út 10. szám alatt lévő, egykoron lakásául szolgáló ház falán.

A terézvárosi plébános 1938 és 1944 között több ezer keresztlevelet állított ki, hogy megmentse zsidó honfitársait.
Születésének 100. évfordulóján emléktáblát avattak a színművész egykori otthona előtt a Törökvészi úton.

Domborműves emléktáblát állított a 2015-ben elhunyt Kóti Árpád, Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a debreceni Csokonai Színház örökös tagja tiszteletére hétfőn a Nemzeti Színház és a MASZK Országos Színészegyesület.
Soltész Miklós államtitkár az avatás után kiemelte: a várnai csata emlékeztet arra, ha a térségben a nemzetek összefognak, nagy eredményeket tudnak elérni.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.