Domborművel emlékeznek Kerényi Imrére Balatonalmádiban

Emléktáblát avattak Kerényi Imre tiszteletére a róla elnevezett Kult-Magtár épületén.

Forrás: VEOL.HU2021. 09. 29. 20:14
A domborművet L. Simon László, Kontrát Károly, Kerényi Imre több családtagja és Kepli Lajos polgármester leplezték le. Fotó: Pesthy Márton/Napló
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emléktáblát avattak Kerényi Imre tiszteletére a néhai rendezőről elnevezett Kult-Magtár épületén szerdán.

Az avatóünnepségen L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója hangsúlyozta: Kerényi Imre számára a két legfontosabb dolog a tanítás és a rendezés volt, ez az egyetem és a színházi világ mellett a hétköznapi életben is jellemezte őt.

Minden egyes beszélgetésünk arról szólt, hogy tanított, valamit át akart adni magából nekünk

– fogalmazott a főigazgató. Hozzátette: Kerényi Imre mindig jó ügyek mellé állt, és azokat kérlelhetetlen szigorral és következetességgel vitte végig.

A főigazgató emlékeztetett, hogy a rendező méltatlan támadásoknak volt kitéve a rendszerváltozástól haláláig. Legnevesebb pályatársai közül sokan 2002-ben fordultak el tőle, amikor kiállt a Fidesz-kormány mellett. – Aljas módon tették ezt, mert a tehetségét és az életművét kérdőjelezték meg – idézte fel. Hozzátette: azzal adós Kerényi Imrének, hogy megírja a székesfehérvári, végül kudarcba fulladt Hóman Bálint-szoborállítási kísérlet körülményeit.

A domborművet L. Simon László, Kontrát Károly, Kerényi Imre több családtagja és Kepli Lajos polgármester leplezte le. Fotó: Pesthy Márton/Napló

L. Simon László arról is beszélt, hogy több közéleti ügyben dolgoztak közösen, például az új alkotmány elfogadásának társadalmasításán. Bár előfordultak köztük „szellemi párbajok és intellektuális viták”, a munka eredményeként az országot átfogó program jött létre, például az alaptörvény asztalának felállítása. Az ötletek elsöprő többsége Kerényi Imrétől jött, emlékezett vissza a főigazgató.

L. Simon László végezetül köszönetet mondott az emléktábla létrehozásáért Kerényi Imre özvegyének, Felkai Anikónak, Kontrát Károly országgyűlési képviselőnek és Fekete Péter kultúráért felelős államtitkárnak, valamint Kontur András szobrászművésznek, a dombormű készítőjének.

Kontrát Károly, Balatonalmádi országgyűlési képviselője (Fidesz–KDNP) kiemelte: az emléktábla-avatást Kerényi Imre születésnapjához (szeptember 28.) időzítették.

Hangsúlyozta, megőrzik és továbbviszik a rendező örökségét, például a Vörösberény programot vagy a Gizella tábort, amelyek egyaránt a polgári-keresztény értékek alapján szerveződnek. Elmondta: azt tanulta Kerényi Imrétől, hogy soha ne legyünk megelégedettek, és mindig lehet többet dolgozni a közösségért.

A rendezvényt Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója moderálta. Az avatóünnepségen közreműködött Káplán György énekművész. Az emléktáblát a helyi önkormányzat és a Veszprémi Petőfi Színház Társulatának együttműködésével, a kultúráért felelős államtitkárság támogatásával helyezték ki – olvasható a Veszprém megyei hírportál, a VEOL cikkében.

Borítókép: Pesthy Márton/Napló

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.