Románia alternatív energiaforrásokat keres
Keleti szomszédunknál hatszáz személyt újraalkalmaznak a szénbányászatban, amitől az ország energiaforrásainak 300 MW-tal való növelését remélik.
Keleti szomszédunknál hatszáz személyt újraalkalmaznak a szénbányászatban, amitől az ország energiaforrásainak 300 MW-tal való növelését remélik.

Marin Gherman szerint egy győztes Ukrajna csak támogatásokkal létezne és a kisebbségek helyzete rosszabbodna.

Moszkva fegyveres konfliktusba való beavatkozással vádolta meg Bukarestet.

Vasile Dincu védelmi miniszter kizárta, hogy találat érte volna a román vadászgépet.

Pászkán Zsolt: A román belpolitikai szereplők belső harcokra használják fel ezt az emberi tragédiát.

Az előőrs Antonov típusú repülőgéppel érkezett, amelynek oldalára az ukrán nemzeti színeket festették.

Közülük 37 ezren már el is hagyták az országot.

Ukrajnában több mint négyszázezer románul beszélő ember él.

Mindkét országban ideiglenes menedékhelyeket hoztak létre, hogy ezzel segítsék az embereket.

Varsó kijelentette: Moszkva elleni messzemenő szankciókat szorgalmaz az Európai Tanács értekezletén.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mindenki jobban jár.

A kormány 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatással segíti a családok korszerű rezsicsökkentését.

Hosszú estéje volt a kormányfőnek.

12 magyar egyetem a világ legjobb 5 százalékba tartozik.

Trump nemsokára bejelentést tesz ezzel kapcsolatban.

Súlyos támadások érték az országot.

Nem zárta ki egy harmadik elnöki ciklus lehetőségét sem.

Hungary's prime minister spoke at the Mandiner event in the Varkert Bazar in Budapest.

Drámaian romlott a télies január után az eleve rossz aszfalt állapota, pótkerék híján sok autós kerül nagy bajba.

A kormány nemcsak beváltotta, de a gazdasági körülményekhez képest túl is teljesítette az ígéretét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.