A román parcellának nincs létjogosultsága az úzvölgyi hadi temetőben
A Bákó Megyei Törvényszék egyelőre nem jogerős ítélete értelmében a betonkereszteket és az emlékművet is el kell távolítani.
A Bákó Megyei Törvényszék egyelőre nem jogerős ítélete értelmében a betonkereszteket és az emlékművet is el kell távolítani.

Harc az inflációval: a Magyarországon bevezetett lépést követnék a szomszédos országban.

A mesés al-dunai sziget, Ada-Kaleh elpusztításával Románia megfosztotta Európát egy ékkőtől, amiből egész biztosan világörökségi helyszín lehetett volna.

Garázdaság és csendháborítás vádja miatt indít vizsgálatot az ügyészség George Simion ellen.

Szavazásra szólította fel az erdélyi magyarokat Csűry István királyhágómelléki püspök.

A romániai cégek hetven százalékának éves árbevétele nem haladja meg a százezer eurót.

Az új szabályozással a fogyasztók átlagban 40 százalékkal fognak többet fizetni februárban és márciusban, mint az elmúlt év azonos időszakában.

A megkérdezettek kicsit több mint fele tart attól, hogy háború robbanhat ki a térségben.

Ha az oroszok ellenőrizni akarják a deveselui bázist, akkor a NATO-t is be kell engedni orosz katonai létesítményekbe.

A párt több politikusa is jelen volt a 2019. június 6-i úzvölgyi temetőfoglalásnál Székelyföldön.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Gulyás Gergely Kristóf egy vonaton utazott a két tiszás politikussal, akik érdekes dolgokról beszélgettek út közben.

A Tisza Párt vezetése támogatja az Ukrán EU-tagságot, erről meg is szavaztatta tavaly a szimpatizánsokat.

Legalábbis azt hitte, sikerül.

Meg a bakancsot. Térképeken a lényeg.

Közben az olasz sajtó emlékezteti Salist, hogy mi várt volna rá, ha nem menekül mentelmi joga mögé.

Az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága megerősítette, hogy az EU beavatkozott nyolc európai választásba.

Akcióban az emberrablók.

Peter Magyar and his party cannot and will not say no to the pro-war advisors in Brussels.

Nem így képzelte el a két ókori egyiptomi pap a túlvilágot.

Az újlakás-kínálat csak most kezd igazán meglódulni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.