Hazánkra hivatkoznak a románok
Bukarest mintha beletörődött volna az ukrajnai közösség eltűnésébe.
Bukarest mintha beletörődött volna az ukrajnai közösség eltűnésébe.

A tanári kar átoltottsági foka már nem szerepel a kritériumok között, tehát többé nem kell internetre költöztetni az oktatást emiatt.

A népszámlálásban közölt adatok a következő tíz évben a nyelvi jogok biztosításának az alapját is képezik.

Interjú Zakariás Zoltánnal arról, hogyan tiltanák a nem megváltoztatására és a homoszexualitásra vonatkozó tartalmakat.

– Az a kérdés merül fel, hogy európai migránsok vagy erdélyi magyarok legyünk – fogalmazott a lelkész-politikus.

A múlt héthez képest közel négyszer annyi új koronavírusos esetet regisztráltak a hatóságok.

Az országban továbbra is hatalmas problémát jelent az alacsony átoltottság.

Egyre keresettebbek az elszigetelt, elvonulásra alkalmas, de színvonalas szálláshelyek a Királyhágón túl.

Szombattól a lakáson kívül mindenütt kötelezővé válik az egészségügyi védőmaszk viselése.

Egy héten belül megnégyszereződött a koronavírus-fertőzöttek száma.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mezőtúrra is ellátogat a miniszterelnök.

Különös arcát mutatja az időjárás.

A főpolgármester félrevezeti a fővárosiakat a szolidaritási hozzájárulás ügyében – mutatott rá Sára Botond.

Szerződéses és tartalékos katonákat köszöntött a honvédelmi miniszter.

A terminálokat csapásmérő drónok irányításához használták.

A NATO-főtitkár kijevi felszólalása ellentétes a NATO érvényben lévő döntéseivel.

Kihasználatlanul hevernek a berendezések.

Az ingyenes vetítések különleges filmes utazást ígérnek.

Dibusz Dénes kimaradása még nem végleges, Abu Fani és Lisztes Krisztián ismét élvezi Robbie Keane bizalmát.

Sohasem felejtette el magyar gyökereit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.