Most, amikor Novák Katalin elnök asszonyunkat a románok megintették, hogy ne érezze kötelességének az erdélyi magyarság képviseletét, jó lett volna, ha a támadók valamennyire elegánsan csomagolják kifogásaikat. Nem sikerült. Újfent megtudhattuk, hogy a romániai állampolgárok képviseletét a román állam láthatja el, senki más, és – jelzi finoman a kifogásoló – magyar és magyar között különbséget kell tenni szülőhelye és állampolgársága ürügyén.

Mi ebben nem vagyunk annyira biztosak.

Talán azért, mert a román kormányénál korszerűbb a nemzetfelfogásunk. Nem a XIX. századi nemzetállamokban, a szent és hajlíthatatlan röghöz kötésben, hanem a határok nélküli Európában, következésképpen az egyéni és állampolgári szabadságban, regionalizmusban és széles jogkörökben hiszünk. Mindenképpen szomorú, hogy a bukaresti kormány el sem jut a kérdésfeltevésig: mindent teljesítettek már abból a széles kínálatból, amelyet a Párizs környéki békék idején a román fél magára rótt? Ismerik egyáltalán a saját maguk által szentesített ígérethalmazt a nemzeti kisebbségek szabad nyelvhasználatáról, tulajdonlásáról, önkormányzatiságáról?

Ne áltassuk magunkat: a román kormány elsősorban és mindenekelőtt a román nemzeti érdeket védi, mert ez a dolga. Mi pedig a tragédia után, százkét esztendő múltán hadd jelentsük ki jogilag és erkölcsileg vitathatatlan tételmondatunkat: minden magyar felelős minden magyarért. Nincs olyan erő a világon, amely még egyszer a kommunizmus alatti cinkos és hazug hallgatásra kényszeríthetné a magyar államot.

Különös érzésünk van továbbá akkor, ha arra gondolunk, az éber román kormánynak nemcsak a magyar államfőnek, hanem a saját állampolgárainak is el kellene magyaráznia, miért jobb a XIX. században élni, mint 2022-ben. Gondolok arra, hogy amikor a román jégkorong-válogatott nagy része együtt énekel a magyar válogatottal vagy amikor a sepsiszentgyörgyi fociszurkolók rákezdenek a székely himnuszra a bukaresti arénában, mintha nem pontosan értenék az állami indítványozót. Magyarként élnek, énekelnek, gondolkodnak Erdélyben – mi kérünk elnézést, hogy valamiért nem óhajtanak többségivé válni.

Mit kezdjenek hát egymással románok és magyarok? Kezdjük az első lépéssel: ismerjük el, hogy az erdélyi magyar szabad ember, felette és szokásai felett nem őrködik pusztán a román kormány, tekintve, hogy az illető és saját közössége eleve nem román. Az élet és a történelem cseppet bonyolultabb megoldóképletet mutat nekünk, mint amivel Bukarestben számolnak. A magyar egyszerűen magyar – mi ebből indulunk ki, és valljuk be, valahol itt is állunk meg a végelszámolásnál. És ha valami, ez a megközelítés biztosan nem változik, amíg magyarok és románok élnek együtt a Kárpátok ölén. Pusztán azért írjuk ezt, mert ahogyan a románoknak a román érdek, nekünk, magyaroknak a magyar érdek a legfontosabb. Valamint elsőrendűen a sokmilliós elszakított magyarság, akikre ugyanolyan féltő szeretettel és figyelemmel tekintünk, mint az anyaországiakra. Ennyire egyszerű.

Borítókép: Novák Katalin Gyulafehérváron (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)