Rémálomszerűen debütált a BL-ben a tinédzser, de Sallai Rolandék nem csak emiatt szomorkodhatnak
Sallai kezdőként végig a pályán volt.
Sallai kezdőként végig a pályán volt.

Ma a Bajnokok Ligája magyarjai közül a Galatasarayban futballozó Sallai Rolandnak szurkolhatunk.

Sallainak van mentsége, fiatalabb honfitársának nincs.

Szoboszlai és Kerkez csúfos vereséget szenvedett csapat tagja volt, Sallai piros lapot kapott.

A török bajnok edzője és elnökhelyettese is kiemelten beszélt a magyar játékossal történtekről.

A magyar válogatott játékosa az utolsó percekben piros lapot kapott a Galatasaray mérkőzésén.

Ellentétes hangulatban térhetnek vissza klubjaikhoz a világbajnoki selejtezők után.

Az ír válogatott harmadik vb-selejtezőjén is kiállították az ellenfél vezérét, Hallgrímsson szövetségi kapitány magyarázkodni próbált miatta.

Több mint ezer labdarúgót tiltottak el ideiglenesen Törökországban.

Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Márk Tibor nem mindennapi története.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Titkos szavazást kértek az EP-ben, de kiderült az igazság.

A NATO-főtitkár óvatosan fogalmazott.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

Pep Guardiola együttese megnyerte az angol Ligakupa-elődöntő első meccsét.

A digitális tér hatalmas előnye, hogy az ügyintézés egyszerűvé és gyorssá vált. (x)

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.