Schneller Domonkos lett a Közlekedési Múzeum főigazgatója
Schneller Domonkost öt évre nevezték ki.
Schneller Domonkost öt évre nevezték ki.
A grandiózus fejlesztés 2024-ben indulhat el, a természetes élőhelyek a beavatkozás után is fennmaradnak.
Schneller Domonkos leírta, hogy a 444 állításaival szemben mennyit költ a kormány Budapestre.
Karácsony Gergely főpolgármester hivatalba lépése után egy évvel sem tett semmit azért, hogy – kampányígéreteinek megfelelően – élhetőbb legyen Budapest.
Az állami segítséggel megvalósítani tervezett budapesti zöldfejlesztések közül a kormány még tavaly több mint százmillió forintot különített el a budai zöldkorridor és a Városmajor megújítására.
A már tervezés alatt álló Galvani híd felépítését érzelmi okokból meghiúsítani, helyette az Albertfalvai híd megvalósítását erőltetni több mint felelőtlenség lenne a Karácsony Gergely vezette főváros részéről.
Az Albertfalvai híd vagy kizárólag lokális hatással bírna és legfeljebb egy-két kerület összeköttetésének problémáját oldaná meg, addig a Galvani híd összvárosi jelentőségű kapcsolati hiányokat pótolna.
Az újabb elvándorlási hullám 2016-ban kezdődött Budapestről, nem függetlenül a lakásárak egyre nagyobb mértékű emelkedésétől.
A kormányzat is látja, hogy a kedvezményes forgalmi adó kivezetése kedvezőtlenül hat a lakáspiacra, ám a csoknak és a falusi csoknak lehet egyfajta kiegyenlítő szerepe.
De részben a főváros új vezetésének hozzáállása, részben pedig a véges építőipari kapacitások miatt számolni kell azzal, hogy a tervezett fejlesztések közül nem mindegyik valósul majd meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.