Hosszú ideje fennálló szakmai konszenzus övezi azt az állítást, miszerint a Duna budapesti belső szakaszáról legalább 3 híd hiányzik: kettő délről, egy északról. A három hiányzó híd munkanéven: Aquincumi, Galvani, illetve Albertfalvai híd.
Az elmúlt század utolsó évtizedeiben hosszú és sokáig terméketlen teoretikus vita zajlott arról, hogy a Petőfi hídtól délre vajon melyik híd épüljön? A Lágymányosi? Az Albertfalvai? A Galvani? Végül a Lágymányosi (Rákóczi) híd átadása előtti években eldőlt: a következő a Galvani híd lesz. Erről az akkori, Demszky Gábor vezette Fővárosi Közgyűlés határozatot is hozott.
Azután, ahogyan az lenni szokott, elfogyott a pénz, forrás híján pedig nem tud új híd épülni. Mintegy húsz évig nem történt semmi, mígnem 2015-ben a Galvani híd újra fókuszba került a belvárosba ékelődő rozsdazóna, azaz a Rákóczi híd pesti hídfő, Észak-Csepel, illetve a Nagyvásártelep pusztuló épületegyüttese, az azóta Déli Városkapu néven futó, az elmúlt évtizedek leginkább előremutató fővárosi fejlesztésének otthont adó terület tervezett megújítása kapcsán.
A történetet röviden áttekintve elmondható, hogy a korábbi évtizedek stagnálása után a 2015-öt követően örömteli módon felgyorsult egész folyamat során senki nem kérdőjelezte meg komolyan vehető érvekkel azt a szakmai konszenzust, amely a Galvani híd megvalósítása terén fennáll.
A város fejlődésének természetes íve egyértelművé teszi: észak után (Megyeri híd, 2008) dél következik, a városközponttól távolabbi hidat pedig meg kell előzze a belvároshoz közelebbi. Logikátlan és hibás az a városfejlesztési gondolkodás, amely nem fokozatosan, a már kiépült belső városmagtól kifelé haladva építi a várost. Nem lehet kihagyni egy lépést...
A Galvani híd mintegy 50%-kal nagyobb forgalomcsillapító hatással bírna a belvárosi hidakra(!), mint az Albertfalvai, ez utóbbi 2,5-szer akkora mértékben csökkentené az M0 déli híd forgalmát. Magyarra fordítva: az egyik a belvárost tehermentesíti, míg a másik a város pereméről hozna be többletforgalmat.
