A Real Madrid legendája megsértődött, visszavonulás lett belőle
2025-ben is számtalan nagynevű futballista fejezte be a pályafutását.
2025-ben is számtalan nagynevű futballista fejezte be a pályafutását.

A klub történetének harmadik legtöbbet játszó futballistája búcsúzik a labdarúgástól.

De nem ők az egyetlenek, további, egykoron a katalán csapatot erősítő futballisták érkezésére is számítani lehet.

Az argentin klasszis hamarabb visszatérhet a Camp Nou-ba, mint azt a legtöbben gondolhatták.

Sergio Busquets egyike volt annak a három spanyolnak, akik kihagyták a tizenegyest a Marokkó ellen elvesztett találkozó szétlövésében.

Így jár, aki csalja a focit: Spanyolország meglepőnek tűnő kiesése tulajdonképpen törvényszerű volt.

Zsinórban a harmadik meccsét veszítette el hazai pályán a katalán sztárcsapat vasárnap este.

A Nemzetek Ligája-döntő legjobbjának megválasztott Sergio Busquets még finoman fogalmazott társaihoz képest.

Két szünnap után a negyeddöntőkkel folytatódik az Európa-bajnokság. A háromszoros Eb-győztes Spanyolország a világbajnok kiejtése után újabb bravúrra készülő Svájc ellen játszik.

Koronavírus-fertőzése után a lengyelek ellen ma már pályára is léphet a spanyolok csapatkapitánya.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Bohár Dániel rámutatott: Magyar Péter nem akar megint leégni, ezért nem megy Miskolcra a DPK-gyűlés napján.

Egyre vadabb ötletekkel állnak elő a Magyar Péter mellett elkötelezett kamuprofilok.

Migráns erőszakolt meg egy tízéves kislányt Olaszországban, a bíróság mindössze öt év börtönt szabott ki.

Gulyás Gergely sokatmondó fotókat posztolt.

Putyin Peszeskján iráni elnökkel is beszélt.

Hatalmas tétje lesz a választásnak.

Egy készülő reform alapjaiban borítaná fel az eddigi csatlakozási rendet.

Problémát okozhat a fejlődő cégstruktúrának a régi könyvelő.

A felfedezés növelheti a lombikprogramok sikerességét.

Az idei első fordulóban a nyolcaddöntőbe jutás a tét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.