Orosz és kínai vakcinát is gyártani fognak Szerbiában
– A koronavírus elleni védőoltás nemzetbiztonsági kérdés – közölte Alekszandar Vucsics államfő.
– A koronavírus elleni védőoltás nemzetbiztonsági kérdés – közölte Alekszandar Vucsics államfő.
Az oltóanyag-szállítmány a magyar állam saját teherszállító repülőgépén érkezett, amely várhatóan a következő hetekben is folyamatosan munkában lesz.
A Visegrád Post főszerkesztője szerint a Fidesznek az Európai Konzervatívok és Reformerek csoportjához kellene csatlakozni.
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma már a 980 ezret is meghaladta.
Első osztályon szállítaná a Lufthansa azokat, akik nem győzik kivárni a sorukat a vakcináért.
Magyarország után Csehország lett a második EU-tagállam, amely koronavírus-vakcinát igényelt Kínától.
A kínai vakcinát szapuló ellenzéki akciók közül is kiemelkedett a DK-s orvospolitikus Komáromi Zoltán minapi kijelentése az ATV stúdiójában.
A színművésznő szerint meg kell állítani a vírust és ennek nincs más módja, mint a védőoltás.
– Nincsenek komoly mellékhatásai egyik oltóanyagnak sem – állítják a lapunknak nyilatkozó orvosok.
A Közel-Keleten, Afrikában és Dél-Amerikában is alkalmazzák már a kínai oltóanyagot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyar Péter hónapok óta képtelen uralni a közbeszédet, és egyre látványosabban próbálkozik a kormánypártok kampánystratégiájának koppintásával.
Szentkirályi Alexandra: Karácsony és a Tisza–Vitézy-tengely képtelen rendet tenni a fővárosban.
Komoly problémát okozhat, ha valakinek nincs érvényes társadalombiztosítási jogviszonya.
A kabinet elkötelezett további 1300 milliárdnyi fejlesztés megvalósítása iránt az egyetemeken.
Andrej Babis szuverenista és patrióta politikát tervez megvalósítani.
Franciaországban szinte mindenki egyetért abban, hogy a hatóságoknak őrizetbe kell venniük a kitoloncolási végzéssel rendelkező migránsokat, miután számos nagy horderejű gyilkosságot és nemi erőszakot követtek el olyan külföldiek, akiket ki kellett volna küldeni az országból, de ezt nem tették meg.
A nemzetközi repülőtér működése nincs korlátozva - közölte Denisa Hejtmánková, a repülőtér szóvivője péntek este a CTK hírügynökséggel.
A magyar futballtörténelem hetedik legtöbbszörös válogatottjára ellentmondásos megjegyzést tett a szövetségi kapitány.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.