– Nagyon sok német politikus kezdi azt látni, hogy a közös beszerzés teljes vakvágány
Világszerte nagy népszerűségnek örvend a Sinopharm-vakcina
Szerbia és Magyarország után egyre több európai uniós tagállam hajlik arra, hogy beszerezzen a kínai Sinopharm vakcinából, ugyanis úgy látják, Brüsszel közös vakcinabeszerzési programja kudarcot vallott. Az európai országokon kívül világszerte is folyamatosan növekszik a kínai oltóanyagot alkalmazók aránya. Habár az első jelentések arról szóltak, hogy a vakcina 79 százalékos hatékonysággal véd a koronavírus ellen, az Egyesült Arab Emírségek kutatásai arra jutottak, hogy az oltóanyag eléri a 86 százalékos hatékonyságot.

– jelentette ki tegnap az M1 aktuális csatornán Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet elemzője, hozzátéve: a 86 milliós Németországnak rengeteg oltóanyagra van még szüksége, ami álláspontja szerint nem lesz elérhető, ha csupán három nyugati gyártóra számíthatnak. Korábban Jens Spahn német egészségügyi miniszter is elmondta, hogy nyitottak az orosz és kínai gyártmányú oltóanyagok felhasználására.
Észak-Macedónia kormánya éppen néhány napja közölte: megállapodást kötöttek a Sinopharm-vakcina gyártóival arról, hogy mintegy kétszázezer adag oltóanyagot küldenek az európai országba még ezen a héten. Zoran Zaev miniszterelnök elmondta, a Covax vakcinabeszerzési programban az AstraZeneca és a Moderna oltóanyagából is rendelt Szkopje, egyelőre azonban nem lehet tudni, hogy ezekből mikor jut majd az országnak. A politikus szerint biztosabb megoldást jelentenek a gyártókkal kötött, közvetlen megállapodások.

A világ más területein már beadták a kínai gyártmányú oltóanyagot. Az arab országok közül az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein engedélyezte először a vakcinát még tavaly december első felében, majd Marokkó és Jordánia is csatlakozott a sorhoz. Szintén ekkoriban érkezett ötvenezer adag Egyiptomba a kínai oltóanyagból, az észak-afrikai ország pedig már a második Sinopharm-szállítmányt is megkapta, tegnap hajnalban összesen háromszázezer adagot szállítottak Kairóba.
– A kínai vakcina biztonságos, ezt tudományosan is igazolták. Sokan vettek részt a klinikai teszteken, mielőtt beadták volna az oltást. Úgy gondolom, hogy a vakcina meg fog védeni a munkám során
– magyarázta Abdel Moneim Szelim egyiptomi kórházi orvos.

Fotó: MTI/EPA
Nemrégiben Constantino Chiwenga, Zimbabwe alelnöke is bejelentette, hogy az országban elindítják az oltási programot a Sinopharm-vakcinával. A dél-afrikai államba a múlt héten érkezett az oltóanyagból Peking adományaként, és elsőként Chiwenga kapta meg az oltást annak érdekében, hogy megmutassa, a kormány bízik a kínai oltóanyagban.
– A hatékonyságról csak akkor tudunk biztosat mondani, ha már használták a vakcinát: nem tudjuk, hogy mennyire hatékony, ha nem teszteljük saját környezetünkben. Az oxfordi vakcina hatékonyságáról sem tudtunk semmit, amíg el nem kezdték használni
– mutatott rá Elopy Nimele Sibanda zimbabwei szakértő.
Irán hétfőn jelentette be, hogy megállapodtak Pekinggel mintegy 250 ezer adag oltóanyag megküldéséről. A külügyminisztérium szóvivője nem közölte, hogy mikor érkeznek a vakcinák az országba, azt azonban hozzátette, hogy a dátumot azonnal bejelentik, mihelyst lezárultak az üggyel kapcsolatos tárgyalások a két ország között.
– Az orosz vakcinán kívül március végéig két másik országtól is rendeltünk oltóanyagot, nevezetesen Indiától és Kínától. A kínai Sinopharm esetében már a megállapodás utolsó fázisaiban járunk
– ismertette múlt héten az iráni egészségügyi minisztérium szóvivője.
Peru ugyancsak a Sinopharm mellett tette le a voksát, az oltási program azonban botrányba fulladt, mikor kiderült, hogy még annak megkezdése előtt többen – köztük politikusok is – megkapták az első oltást. A dél-amerikai ország február 7-én kapta meg az első, háromszázezer adagos Sinopharm-szállítmányt, két nappal később pedig elkezdték a tömeges oltást. Sajtóértesülések szerint a kormány más gyártókkal is kötött megállapodásokat – többek közt a Pfizer–BioNTech és az Oxford–AstraZeneca gyártóival –, azonban jelenleg a kínai vakcina az egyetlen, amelyet használnak. Argentína kormánya is a napokban engedélyeztette a Sinopharm alkalmazását, ez már az ötödik oltóanyag lesz, amivel a dél-amerikai országban védekeznek a koronavírus ellen; az egészségügyi minisztérium hatékonynak és biztonságosnak nevezte a szert.
Az új variánsok ellen is hatékony
Jang Hsziao-ming, a Sinopharm kínai állami gyógyszergyártó leányvállalataként működő China National Biotec Group elnöke januárban azt mondta, a koronavírus újabb variánsai ellen is hatásos a Sinopharm vakcinája. A klinikai tesztek szerint a koronavírus új mutációja nem tette hatástalanná az inaktivált vírust tartalmazó vakcinát. A kínai bejelentést külföldi szakértők is alátámasztották. Luke O’Neill, a Trinity College Dublin biokémiai és immunológiai intézetének professzora nemrég a The National című, Abu-Dzabiban szerkesztett napilapnak azt mondta, az inaktivált vírust tartalmazó oltóanyagok hatékonyabbak lehetnek, mivel a vakcinák a teljes vírust tartalmazzák, az immunrendszer így „több fegyverrel tud védekezni”.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
XIV. Leó pápa az első Ágoston-rendből származó pápa.

„Misszionáriusnak tartom magam” – nyilatkozta az új katolikus egyházfő
„Az én hivatásom, mint minden keresztényé, az, hogy misszionárius legyek, hogy hirdessem az evangéliumot, bárhol is vagyok” – fogalmazott Robert Prevost bíboros korábban a sajtónak nyilatkozva.

Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna
Leó pápát nem lehet kizárólag észak-amerikai pápának hívni.

Rapid extra – Fehér füst, új remény! + videó
Robert Francis Prevost bíborost választotta pápává a konklávé, aki a XIV. Leó nevet vette fel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyárfás Tamás-interjú: Portik csőbe akart húzni – új bizonyíték került elő

„Remény és kezdet” – magyar püspök is reagált az új pápa hírére

Húsz évesen padlót fogott, kilátástalan helyzetben a születésnapos Lisztes Krisztián

Veszélyes párost keres a rendőrség

Most bánhatja igazán a Liverpool, hogy lecserélte Szoboszlait a legfontosabb meccsen

Színt vallott Ursula von der Leyen embere: az EU már azt tervezi, hogyan duplázza meg az Ukrajnának küldött fegyvereket – 80 milliárd euró az új szám

Pikk Bayerrel és Dezsével – Kinek az embere Gyurcsány? + videó

Öt tapasztalt játékos kikerült a magyar kézilabda-válogatott keretéből

Ezúttal a dráma elmaradt, a Manchester United egy lépésre a BL-től

Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna

Ezek voltak Gyurcsány Ferenc legmegdöbbentőbb videói

Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
XIV. Leó pápa az első Ágoston-rendből származó pápa.

„Misszionáriusnak tartom magam” – nyilatkozta az új katolikus egyházfő
„Az én hivatásom, mint minden keresztényé, az, hogy misszionárius legyek, hogy hirdessem az evangéliumot, bárhol is vagyok” – fogalmazott Robert Prevost bíboros korábban a sajtónak nyilatkozva.

Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna
Leó pápát nem lehet kizárólag észak-amerikai pápának hívni.

Rapid extra – Fehér füst, új remény! + videó
Robert Francis Prevost bíborost választotta pápává a konklávé, aki a XIV. Leó nevet vette fel.