Eldőlt Lipcsei Péter jövője, távozik a másodosztályú klub kispadjáról
Már az utódját is megnevezték.
Már az utódját is megnevezték.

Változtatható jelzéstartamú közúti jelzőtábla cseréjét végzik.

A Soroksár edzője szóvá tette, hogy játékosai hatalmasat hibáztak a Budafok második góljánál.

A Honvéd drámai sikerrel állt a tabella élére, de hamar elveszítheti az első helyet.

Bombagóllal indult a kupaforduló.

A kiérkező rendőrök elfogták a zavart állapotú gyanúsítottat.

A tűzoltók a raktáron belülről, valamint négy létrás tűzoltóautó segítségével kívülről is, összesen 12 vízsugárral megakadályozták a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt az aljnövényzet a Felső Duna-part mellett.

Az 1956-os forradalom idején több paptestvérével együtt kórházakban segédkezett, iratokat sokszorosított, a szabadságharc leverése után börtönbe került.

Pintér Attila szeretné egyszer a Fradi kispadján látni Lipcsei Pétert.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Nagytemplom előtti korcsolyapálya az Európa legjobbja címet kapta.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

Napi összefoglaló.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Gary Anderson és Michael van Gerwen magabiztosan ment tovább.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.