„Büszkeség, hogy egyike vagyok a 26 játékosnak” – Eb-debütálásra készül Rossi Amerikából érkező játékosa
Gazdag Dániel eddig 24 alkalommal volt válogatott.
Gazdag Dániel eddig 24 alkalommal volt válogatott.
A Paks egy, a Fradi kilenc alkalommal veszített eddig MK-döntőt.
Eldőlni látszik az angol bajnoki versenyfutás.
A bajnokcsapat tovább növelte az előnyét a Barcelona előtt.
Remek hangulatú kupadöntő várható a Puskás Arénában, telt ház is lehet.
A Manchester City elhozta a három pontot a Tottenham otthonából, így egy lépés választja el a címvédéstől.
A távozók a Ferencváros ellen viselhetik utoljára az Újpest mezét.
A szervezők nem tettek le az esemény későbbi megrendezéséről.
Arne Slot a vezetőedzői poszt várományosa, a bejelentésre azonban még kicsit várni kell.
A Paks trénere az idén jobbnak érzi csapata kupadöntős esélyeit, mint két éve
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Andrzej Duda lengyel elnök és felesége, Agata Kornhauser-Duda délután szavazott Krakkóban az elnökválasztás második fordulójában.
A Fidelitas képviselői európai és amerikai patrióta barátaikkal elmentek a déli határzárhoz, hogy megmutassák, hogyan lépünk fel mi, magyarok az illegális migráció ellen.
Mihail Murasko egészségügyi miniszter tájékoztatta az államfőt a Brjanszki régió vasúti sérültjei számára nyújtott segítségről.
A háború folytatása és Ukrajna uniós tagsága további milliókba kerülne minden – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A leköszönő országos tiszti főorvos fontos ígéretet tett a miniszterelnöknek.
Azok, akik külföldiekkel szövetkeznek, még inkább, hogyha külföldiek segítségével jutnak hatalomba, mint itt, Magyarországon is a második világháború után, nekik a nemzeti büszkeség az ellenfél.
Az ukrán légierő egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt, vasárnap közölte, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
Tombol a kettős mérce.
A leköszönő országos tiszti főorvos fontos ígéretet tett a miniszterelnöknek.
Azok, akik külföldiekkel szövetkeznek, még inkább, hogyha külföldiek segítségével jutnak hatalomba, mint itt, Magyarországon is a második világháború után, nekik a nemzeti büszkeség az ellenfél.
Az ukrán légierő egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt, vasárnap közölte, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.