Migránsok kapják a svéd öregségi segély felét
Egyre több migráns kap nyugdíj jellegű ellátást Svédországban anélkül, hogy valaha is befizetett volna a rendszerbe.
Egyre több migráns kap nyugdíj jellegű ellátást Svédországban anélkül, hogy valaha is befizetett volna a rendszerbe.

Az országban a lakosság 73,5 százaléka már megkapta a koronavírus elleni vakcinák valamelyikének mindkét dózisát.

Tizenkétezer bevándorlónak adott állampolgárságot a francia állam, a spanyol kormány lefújta a barcelonai reptér felújítását.

Egy svéd kistelepülés fiatal tanítónője a közösségi médián mesélte el, hogy keresztény hite miatt hurcolták meg és rúgták ki.

Rettegésben tartják a járókelőket a migránsok ·Akár öt oltásra is szükség lehet ·Jelentősen nőtt a francia háztartások megtakarítása ·Dániában kötelező lesz a bevándorlóknak dolgozni.

Súlyos bűncselekménynek számít majd a plagizálás Spanyolországban · Iszlám Állam terroristáit toloncolták vissza Svédországba · Francia kisvárosokba telepítik Párizsból a migránsokat.

A stockholmi kormány nem tud mit kezdeni a bevándorló hátterű bandákkal.

Bíróság elé állították a volt dán bevándorlási minisztert · Az illegális bevándorlók megtagadják a koronavírustesztet Olaszországban.

A francia kabinetfőnök denevérnek nevezett egy fejkendős muzulmán nőt · Külön fenntartott idő az LMBTQ-gyerekeknek Svédországban.

Hétfőtől minden alkalmazottnak kötelező a Covid-igazolvány Franciaországban · Az angolt szeretné megtenni Helsinki hivatalos nyelvének a főváros polgármestere · Egy ápolónő mentette meg Ferenc pápa életét · Törökország megkezdte a tárgyalásokat a tálibokkal




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Új szintre léphet a magyar–izraeli védelmi ipari együttműködés.

A miniszterelnök szerint a magyarság jövője szempontjából a legélesebb kérdés, hogy kimaradunk-e a háborúból, és odaadjuk-e a magyarok pénzét az ukránoknak.

Karácsony Gergely elfelejtette, hogy télen eshet a hó.

A Saab gyárában fotózták le a két éve megrendelt új harci gépek épülő példányait.

Öt baloldali politikus buzdította a hadsereg tagjait parancsmegtagadásra.

Látványos politikai nyitásba kezdett az ukrán elnök.

– Oroszország egy európai ország – mondta a kancellár.

A stúdió irányítását a jövőben Dave Filoni és Lynwen Brennan kettőse veszi át.

Ebben a szakágban utoljára 1957-ben állhatott magyar egység a dobogón.

A német szakembernek a legnehezebb feladat még hátravan.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.