Népszerűbb lett a technikum a gimnáziumnál
Az ősztől induló technikumokban közel 34 ezer fiatal szerezhet szakmát az érettségi mellé.
Az ősztől induló technikumokban közel 34 ezer fiatal szerezhet szakmát az érettségi mellé.
A köznevelésben sem könnyű, a gyakorlatorientált szakképzésben még nehezebb megoldást találni a távoktatásra.
A veszélyhelyzet miatt most érettségi nélkül is jelentkezhetnek a fiatalok technikumi képzésekre.
A járvány lassítása érdekében a szakképző intézmények oktatói, tanulói saját készítésű eszközökkel segítik a koronavírus terjedése elleni védekezést – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel.
A Szakképzési Tananyagtár felületén az oktatók megoszthatják kollégáikkal és diákjaikkal az általuk készített és a mások által kifejlesztett, szabadon felhasználható digitális tartalmakat.
A szakképzési centrumok villámgyorsan átálltak a szájmaszkok varrására, de a járvány lassítása érdekében összefogtak a nyugdíjas dolgozók támogatásáért is.
Hétfő óta tantermen kívüli, digitális munkarendben kell megszervezni az oktatást, azaz a tanulók nem látogathatják a köznevelési intézményeket, minden tanórát virtuálisan kell megtartani.
Számos jó kezdeményezés indult el a szakképzési centrumokban, a következő időszak feladata ezek megosztása, elterjesztése – közölte az ITM.
A tárca támogatásával rendkívüli eszközbeszerzésre kapnak lehetőséget azok az intézmények, ahol problémába ütközne a digitális oktatás – mondta Schanda Tamás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A reptér jelenleg fennakadás nélkül üzemel, járatkésés vagy törlés nincs.
Aki keres, az talál – írta közösségi oldalán a budapesti Fidesz frakcióvezetője.
A kormányfő mindenkit a békemenetre invitál.
Budapest felé egy sávon halad a forgalom.
Rossz hír a háborúpártiaknak, és jó hír mindazoknak, akik békére vágynak, hogy az amerikaiak egyáltalán nem adták fel a békecsúcs megrendezésére vonatkozó terveiket – jelentette ki Szijjártó Péter.
Az Egyesült Államokban példaként tekintenek a magyar családpolitikára, s a jelenlegi adminisztráció a családpolitikai intézkedések terén hazánknak ezen példáját követi.
Napirenden a budapesti békecsúcs – írta közösségi oldalán a külügyminiszter.
A gólpassza után be is talált a magyar válogatott csapatkapitánya, ezzel lett teljes a liverpooli gála.
Kedvcsináló videót tett közzé a frakcióvezető.
Négy vereség után a Bajnokok Ligájában öt gólt vágva javítottak az angolok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.