Vörös hegek
Az ezredforduló óta a kommunista diktatúrák áldozataira emlékezünk idehaza február 25-én.
Az ezredforduló óta a kommunista diktatúrák áldozataira emlékezünk idehaza február 25-én.
A „reformkommunisták” és a harsány SZDSZ Nagy Imrét kínálta példaképnek, noha 1956 a legkevésbé sem róla szólt.
Úgy tudni, a Gyurcsány-kormány SZDSZ-es gazdasági és közlekedési minisztere és a Tisza Párthoz köthető színész egy géppel érkezhetett haza külföldről.
Gulyás Marci csak pislogott.
Orbán Balázs kóstolgatását még a szintén ELTE-tanszékvezető, volt SZDSZ-es Hack Péter is bolsi tempónak minősítette.
Kis véletleneknek is formáló erejük lehet a történelem alakulásában.
A Magyar Demokrata Fórum nagyot bukott az első szabad akaratnyilvánítás buta bojkottjával.
Nem látnak tisztán a gyűlölettől.
Máig rossz az akusztikája a harmincnégy évvel ezelőtti taxisblokádnak.
A korábbi balliberális párt egyik alapítója, Szent-Iványi István dicsérte a Tisza Párt elnökét, miközben relativizálta a telefonlopási ügyét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus elleni küzdelem fontosságáról, az izraeli sportolók bojkottjának elutasításáról és a magyar szuverenitás védelméről is beszélt Szijjártó Péter.
Három nagy téma várható.
Szepesfalvy Anna fővárosi képviselő mérleget vont.
A Tisza elnöke pofátlanul tagadja, hogy románföldezett, de hiába.
A kormánypártok kommunikációs igazgatója soha nem fogja szeretni azt, aki Ukrajnát képviseli Magyarország helyett.
Cser-Palkovics András posztja után reménykednek a Vidi-szurkolók.
A társaság megkezdte az első geotermikus kút fúrását.
Ha sikerülne megvonni Magyarország szavazati jogát, akkor megszűnne minden akadály Ukrajna uniós felvétele előtt.
A kormánypártok kommunikációs igazgatója soha nem fogja szeretni azt, aki Ukrajnát képviseli Magyarország helyett.
Cser-Palkovics András posztja után reménykednek a Vidi-szurkolók.
A társaság megkezdte az első geotermikus kút fúrását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.