Elmarad a hétvégi fesztivál, de már megvan az új időpont
Az időjárás miatt.
Az időjárás miatt.
A székesfehérvári Albatrosz Repülő Egyesület felajánlja segítségét és támogatását mindazoknak, akik vétlen áldozatai lettek a bekövetkezett balesetnek.
Cser-Palkovics András megköszönte a tűzoltók, a mentősök, a repülőnap szervezőinek helytállását, mellyel a balesetet kezelték.
Egy személygépkocsi és egy teherautó ütközött a Székesfehérvárt elkerülő szakaszon.
Megrongálódott egy váltó, ami kis híján katasztrófához vezetett Nagytéténynél.
Gázolajat és benzint szállító kamion gyulladt ki vasárnap délután, a lángokat negyven tűzoltó próbálta megfékezni.
A római kori mészkő tárgy származási helyeként Székesfehérvárt tüntették fel.
Tibor Králik, aki már több mint egy éve szolgál Székesfehérváron, megköszönte elődje munkáját.
A tulajdonosok kocsmázni mentek.
A rendőrök perceken belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az orosz Védelmi Minisztérium több embert is letartóztatott.
Szombat este a kecskeméti Hírös Agórában tartották a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál záróeseményét, 96 alkotás volt versenyben, és 21 kategóriában osztottak ki díjakat.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
Tombol a kettős mérce.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.