Érdemi párbeszéd kezdődhet a balatoni ipari kikötőről
Az ígéretek szerint mára készülnek el erről a vízügy előzetes tervei, a helyiekegy része viszont nem érti, miért kell terveket készíteni egy olyan beruházásról, amelyet ők elutasítanak.
Az ígéretek szerint mára készülnek el erről a vízügy előzetes tervei, a helyiekegy része viszont nem érti, miért kell terveket készíteni egy olyan beruházásról, amelyet ők elutasítanak.
Bízzunk benne, hogy az új főpolgármester nem akar úgy bevonulni a történelembe, hogy ő volt az, aki kitiltotta Szent Istvánt a róla elnevezett Szent István parkból.
Székesfehérvár kormánypárti polgármestere bejelentette: az augusztus 20-i állami ünnepségek Székesfehérvárra és Esztergomba költözését javasolja.
Az előadás egy reménykeltő – és hirtelen – jelenettel ér véget, amelyben Szent Margit megbékíti az egymással harcoló királyt és fiát. Az élet magja pedig kisarjadhat a békéből.
Soha nem látott módon virágzik a turizmus külföldön és belföldön egyaránt, hiszen jó dolog új kultúrákat, új ízeket megismerni.
Szent István mércéje szerinti politikusokra van szükség – mondta Stanislaw Gadecki poznani érsek, a lengyel püspöki konferencia elnöke a Bazilikánál.
Magyarország első királyának személyiségében összhangban volt a kor királyi eszményének követelménye, a kemény határozottság és az emberség – mondta a KDNP frakcióvezetője.
Az ország függetlenségének megőrzéséhez Szent István részéről okos diplomáciára volt szükség, feleségén, a bajor származású Gizella királynén keresztül remek családi kapcsolatokra is szert tett.
Ezen a napon arra az uralkodóra emlékezünk, akinek uralkodása alatt létrejött a keresztény magyar állam, amely hitünk szerint a maga ezeréves múltjával ma is az európai kultúra stabil támasza.
Ahhoz, hogy a következő ezer év is magyarokkal, békességben és dicsőségben teljen e tájon, nem szabad felednünk Szent István bölcsességét, miszerint cselekvés előtt kérdezzük meg atyáinkat és gyermekeinket – mondta Kaposvár polgármestere a somogyi megyesz
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Chelsea gyorsan vezetést szerzett a Flamengo ellen, de a brazilok a második félidőben fordítottak.
Elmaradt a Vérmező fejlesztése.
Nyitva kell hagyni a tárgyalások lehetőségét Iránnal – jelentette ki Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Genfben az iráni–izraeli konfliktus rendezési kilátásairól Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel, valamint Németország, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterével folytatott egyeztetéseit követően.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A közel-keleti háborús helyzet a migráció egy új dimenzióját eredményezte, fennáll a veszélye, hogy jelentősen növekedni fog az illegális migránsok száma a balkáni útvonalon – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
Angol klub még sosem áldozott ekkora összeget egy játékosra sem.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A közel-keleti háborús helyzet a migráció egy új dimenzióját eredményezte, fennáll a veszélye, hogy jelentősen növekedni fog az illegális migránsok száma a balkáni útvonalon – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
Angol klub még sosem áldozott ekkora összeget egy játékosra sem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.