Közösségszervező erőkről és hagyományokról – Válasz Bálint Csanádnak

Nem értem, mi kifogása lehet az ellen, ha az általa is képviselt módszertani elveket követtem.

Forrás: Hír TV

A korai államiságról szólva ma is hálával emlékezem Bálint Csanád szakmai segítségére, amit a Magyar államalapítások a IX–XI. században című monográfiám (2011) írásakor nyújtott. Ezért sem öröm, hogy Walter Pohl kapcsán kell őt cáfolnom. Amikor az osztrák medievista a Kárpát-medence három steppei birodalmát sorolta, így fogalmazott az A non-Roman empire in Central Europe című dolgozatában (Regna and Gentes-kötet, 2003. 572.): „These include: first, the kingdom of the Huns in the first half of the fifth century; then, the Avar khaganate; and finally, the Magyars/Hungarians in the tenth century. They broadly (although with some specific traits) represent a type of state current in the Eurasian steppes from the time of the Scythians in the first millennium B.C. to the late medieval Mongols and beyond.” Ez az én magyarításomban: „Ide számítva: első a hunok királysága az V. század első felében, majd az Avar Kaganátus, végül a magyarok a X. században. Ezek nagyjából (jóllehet bizonyos egyedi jellemzőkkel) azt az államtípust képviselték, amely az eurázsiai steppén volt elterjedt a szkíták idejétől (Kr. e. I. évezred) a késő középkori mongolokig, és még azon túl.” Tehát Walter Pohl igenis számolt egyes steppei politikai formá­ciók államiságával; és nemcsak ő, hanem a hazai és külföldi kutatásban mások is.

VII. (Bíborbanszületett) Konstantin bizánci császár kormányzati kézikönyve (950 k.) alapján Bálint Csanád azt kívánta bemutatni, hogy a korabeli magyarok nem éltek államhatalmi szervezettségben. Csakhogy az inkriminált mondat a tágabb szövegösszefüggés tükrében az ellenkezőjét bizonyítja! A császár a hatalom három szintjét adta meg a magyaroknál: legfelül a nagyfejedelem (megas arkhon), aztán a gyula és a horka, a harmadik szinten pedig a nyolc „törzsfő”. Mármost ez a nyolc „törzs” nem az uralkodónak, hanem saját törzsi vezetőinek nem fogadott szót, vagyis a központi hatalom felülírta a partikuláris erőket. Ez az értelmezés egybevág a tudós császár tudós apjának leírásával: VI. (Bölcs) Leó császár a magyarok monarchikus rendjéről szól a X. század elején.

Ellentmondásos és hibrid volt az eurázsiai steppe világa? Igen. De ellentmondás a keresztény „feudális” Európát is terhelte. A Karoling reneszánsz és a művelt bizánci császárok fényét rabszolgakereskedelem és a 897-es római hullazsinat (a halott pápát utóda idézte bíróság elé!) árnyékolta be. Az Ottók császári házával rokon Szent Istvánnak az új német dinasztiából való II. Konrád ellen fegyverrel kellett megvédenie királyságát.

Örülök, ahogy Bálint Csanád rámutat a liberális pedagógia csődjére. Remélem, ő is úgy látja, hogy a magyarság régmúltját bemutató bővebb tényanyag hozzásegíti a tanulókat az okos kérdések feltevéséhez. Talán az sem baj, hogy tankönyv(át)írói munkám során László Gyula – Bálint Csanád „szeretve tisztelt” professzorának – szellemiségét képviseltem.

A szerző történész