Maszkabál a Prozorov-házban
Három nővér-bemutató volt a Kelemen László Kamaraszínházban.
Három nővér-bemutató volt a Kelemen László Kamaraszínházban.

Ismert sztori izgalmas vizuális megoldásokkal.

A japán Hölgyválasz című film amerikai változata világsikerré vált, a színpadi adaptáció azonban még váratott magára. Szuo Maszajuki forgatókönyvéből Szente Vajk alkotott színpadi változatot, aki rendezőként is jegyzi az október 7-én debütáló produkciót.

Musicalszerű, fergeteges operettet láttunk Szente Vajk rendezésében a Margitszigeten.

Lehár Ferenc egyik legszellemesebb operettjét teljesen új köntösben láthatja a közönség.

A Játékszín Aranylakodalom című produkciójának írója és rendezője Szente Vajk.

Péntektől vasárnapig az Erkel Színházban látható az új magyar musical.

A dominógyilkosság című színdarabból megértjük, hogyan működik a proxyháború.

A Kőszívű – A Baradlay-legenda című musical a magyarságról és a magyarságért szól.

A Kőszívű – A Baradlay-legenda esetében az alapművet dolgozták fel, sűrítették bele egy musicalbe.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy helyi lakos által rögzített videó sokkoló részleteket mutat a támadásról.

Több százezer, sőt millió bevándorló ostromolja Magyarország és Európa határait.

Charlie Kirk akaratát teljesíti ezzel a szervezet.

Nemzetpolitikai értelemben a Trianon óta eltelt 105 évben az elmúlt tizenöt év volt a legszerencsésebb és legeredményesebb időszak – emelte ki Kövér László.

Nem mindenkire vonatkoznak ugyanúgy a szabályok Brüsszel szerint.

A külügyminiszter úgy látja, Európa igyekszik bevonni az Egyesült Államokat az Oroszország visszaszorítására irányuló játszmába.

Közösségi oldalára töltött fel egy videót a miniszterelnök.

Nem mindenkire vonatkoznak ugyanúgy a szabályok Brüsszel szerint.

A külügyminiszter úgy látja, Európa igyekszik bevonni az Egyesült Államokat az Oroszország visszaszorítására irányuló játszmába.

Közösségi oldalára töltött fel egy videót a miniszterelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.