Végre egy vagány mjúzikelkámedi!
A Csoportterápia meghódította a fővárosi, majd a vidéki színpadokat, köztük a Kecskeméti Katona József Színházét is. A történet sikerútját filmen folytatja.
A Csoportterápia meghódította a fővárosi, majd a vidéki színpadokat, köztük a Kecskeméti Katona József Színházét is. A történet sikerútját filmen folytatja.
Látványos show vezeti be az előadást március 15-én az Erkel Színházban.
Sissi és a halál folytonos keringőjéről szól a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház legújabb bemutatója, az Elisabeth.
A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretei közt mutatták be Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita című opera-musicaljét.
Nem mindennapi felkérést vállalt el az edző, aki egyáltalán nem izgul az új feladata miatt, sőt…
A cirkusz világa a legizgalmasabb és legfrissebb művészeti ágak egyike, a cirkuszművészet pedig az élet újraindításának motorja.
A bűnügyi történetet szerzőként Szente Vajk és Galambos Attila jegyzi, a rendező is Szente Vajk. A főszerepben Lévay Viktória lép színpadra.
A beszélgetés alkalmával az 1950-es évektől napjainkig mutatja be a musical történetét Galambos Attila dalszövegíró és Szente Vajk, a sorozat házigazdája.
Az online eseményen a színművészekkel Szente Vajk, a programsorozat házigazdája a zenés színészi karrierépítés lépéseiről beszélget.
A legismertebb magyar életéről szóló darab előbemutatója augusztus 20-án lesz az Erkel Színházban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.