Akárhányszor olvassuk újra Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényét, minden alkalommal rájövünk, hogy mennyi mindent tanulhatunk belőle az életről, az alapvető emberi érzésekről, a kapcsolatokról és persze a történelemről. Bár a történet és a karakterek a XIX. századba repítenek, abba a korba, amikor a magyar népnek kőkeményen meg kellett küzdenie a szabadságért, ma is hasonló kérdések foglalkoztatnak bennünket, mint Jókait. És bizonyára ugyanezt látták meg a regényben a Kőszívű – A Baradlay-legenda című musical alkotói is, akik bátran nyúltak a műhöz, s
kifejezetten látványos, jól követhető zenés produkciót hoztak létre parádés színészi alakításokkal és éneklésekkel.
Szente Vajk és alkotótársai már több alkalommal megmutatták, hogy nekik bizony benne van a kisujjukban a nagyszabású musicalek színpadra állítása. Gondoljunk csak a Puskás, a musicalre, amely a legnézettebb előadás volt tavaly, s összesen hatvanötezren látták az elmúlt két évben. Amikor tehát elfoglaltuk a helyünket a Kőszívű – A Baradlay-legenda című musical ősbemutatóján, a Margitszigeti Szabadtéri Színpad nézőterén, biztosak voltunk abban, hogy ezúttal sem fogunk csalódni. És így is lett.
A Baradlay család történetén keresztül feltárul a magyar és az osztrák történelem, míg a szereplők megjelenítik a szeretet és a gyűlölet minden árnyalatát.
Baradlay Kazimirné (Polyák Lilla) a féltő, óvó anyai szeretet, Rideghváry Bence (Feke Pál), Plankenhorst Alfonsine (Gubik Petra) és Plankenhorst Antoinette (Náray Erika) a gyűlölet pólusát képviselik. Az ő szólóikban az előadás legerőteljesebb énekléseit hallhatjuk. De persze Baradlay Ödön (Ember Márk), Baradlay Richárd (Fehér Tibor) és Baradlay Jenő (Veréb Tamás) is olyan hévvel, beleéléssel énekel és játszik, hogy még jó sokáig néznénk és hallgatnánk őket figyelemfelkeltő piros-fehér-zöld kabátjukban. A három fiú a magyarságot szimbolizálja, ám ha jobban belegondolunk, valójában az egész musical a magyarságról és a magyarságért szól.
A musical alkotói két dolgot hangsúlyoznak: az egyik az összetartó család fontossága, amely a legnehezebb pillanatokban is támogatást nyújt, a másik pedig az önfeláldozás, amely az önzetlenség legmagasabb szintje.
Baradlay Ödön és Baradlay Richárd hősként harcolnak az 1848-as forradalomban és szabadságharcban hazánk függetlenségéért, vagyis ha szükséges, s a helyzet úgy hozza, feláldoznák életüket a hazáért, a szabadságért. És ott van a harmadik fiú, Baradlay Jenő, aki bár nem harcol, mégis a legnagyobb áldozatot hozza. Döntése egyben a darab erkölcsi tanítása is.
A Kőszívű-musical tehát minden értelemben méltó emléket állít a műnek, a benne elhangzó nagyívű dalok szépen simulnak a történetbe, sőt erősítik azt.
Szente Vajk most is jó arányérzékkel dolgozott, hiszen minden fordulóponton elhangzik egy lendületes dal. Az egész történetet pedig az Erzsébet királynét alakító Miklósa Erika jelenléte foglalja keretbe, akinek a darab végén előadott áriája megható és lélekemelő egyszerre.
Szólnunk kell még az előadás Rákay Tamás által megálmodott díszletvilágáról, amelyben a hatalmas, mozgatható emelvények, lépcsők és az igényes háttérvetítések jól elhatárolják egymástól a különböző helyszíneket. Kovács Yvette Alida pedig lenyűgöző jelmezeket alkotott, amelyek utalnak a magyar, az osztrák vagy az orosz hovatartozásra.
