Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a csillagos ég alatt, a könnyű nyári szellőben hűsölve éppen úgy érezhette magát a néző, mint Szente Vajk és Galambos Attila A dominógyilkosság című színdarabjának szereplői az előadás elején a tengeren. A Játékszín krimijének színészei, akik a külügyminisztérium nyolc fontos munkatársát alakítják, úgy döntöttek ugyanis, hogy a tengeren, egy katamaránon kívánják eltölteni a hétvégét. Az apropó az ismerkedés, valamiféle könnyedebb csapatépítés, némi pihenés a sok munka előtt. Ismerkedniük pedig a csapat tagjainak nem igazán egymással kell, mert évek óta együtt dolgoznak, hanem az új külügyminiszter asszonnyal. A kellemes nyári hangulatot az indulás után nem sokkal azonban beárnyékolja egy halálos fenyegetés. A külügyminiszter asszony kap egy levelet, melyben az áll, hogy alá kell írnia egy óriási fegyverbeszerzésről szóló szerződést, különben meggyilkolják a hajón.
Agatha Christie krimijeire hasonlít a szituáció, miszerint egy társaság tagjai egy hajón, a Níluson vagy éppen a száguldó Orient expresszen maguk között keresik a gyilkost. Abban azonban merőben különbözik ez a színdarab a világhíres írónő krimijeitől, hogy bár könnyed formában, de itt most a lehető legkeményebb politikai kérdésről kell a szereplőknek (és persze a nézőknek is) gondolkodniuk.
Szomorú aktualitással bír a gondolat, amely szerint úgynevezett proxyháborúk dúlnak manapság a világban. A színdarabban meg is magyarázzák, hogy ezek olyan háborúk, amelyeket más országokban idegen hatalmak vívnak. Ezek és a fegyvergyártó cégek gazdagodnak meg az ilyen háborúkon. Ha a külügyminiszter asszony aláírja a fegyvervásárlást, azzal háborút robbant ki Afrikában, mely milliónyi emberéletet követelhet.
Igencsak izgalmas tehát a színdarabban létrehozott alaphelyzet, melyben a szereplők megpróbálnak helytállni. A színdarab erkölcsi mondanivalója maximálisan átjön a közönségnek, de a színpadon látott karakterek mégsem tudnak elmélyülni. A dominógyilkosság nem válik súlyos drámává, bár minden adott hozzá. Ami hiányzik, az a szereplők előtörténetének fajsúlyos kidolgozása. A Játékszín társulata nem tud brillírozni a színdarabban (Kolovratnik Krisztián, Dobó Kata és Szerednyei Béla is csak a szokásos szintet hozza), mert nem elég súlyosak az elhangzott mondatok, nem elég árnyaltak a karakterek. Egy kivételt azért találni: Fehér Tibor valóban remekel Eliot, a politikai tanácsadó szerepében.
A darabból kiderül, hogy mindennek a mozgatórugója a szenvedélybetegség és a hűtlenség, de a mélyben rejlő motivációkat mégsem tudja meg a néző. A közönség azzal szembesül, hogy a szereplők magánéletében a valódi erkölcsi fogódzók hiánya miatt mélységes űr tátong, ami kihat a munkájukra, a politika világára is. A darab tanulsága a darab kritikája is egyben: hogyha csak a felszínt figyeli az ember, akkor soha nem fogja megérteni, mi van a mélyben.
Borítókép: jelenet a színdarabból (Fotó: Juhász G. Tamás)
