Szente Vajk: Kérdés, hogy Jókai miért nem írta meg regényben a forradalmat

Tartozunk annyival a történelmi személyiségeknek, hogy a fekete-fehérrel rajzolt és barna képkeretben lévő arcokat levesszük a falról, és föltesszük a filmvászonra, amivel egy picit közelebb tudjuk hozni saját magunkhoz, a magyar emberekhez őket – mondta Szente Vajk, a Most vagy soha! című film egyik forgatókönyvírója, kreatívproducere. Szerinte annak, hogy nem készült még film a forradalomról, az lehet az oka, hogy nem volt meg az irodalmi alapja. Úgy látja, a márciusi ifjak karaktereinek felépítése és a fikciós elemek beemelése volt a legizgalmasabb az ötéves munkafolyamatban.

20240301 Budapest Szente Vajk színész, rendez? Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád

– A filmmel foglalkozó csapat egy része valahogy elfogadta, hogy Petőfi-filmként emlegetik. Azért nem kifejezetten szeretem, mert a cél az, hogy azt mesélje el a film, mit csináltak a márciusi ifjak március 14. este és március 15. este között, szóval igazából ez szerintem róluk szól, bár Petőfi Sándor ennek a központi szereplője. Olyannak mutatjuk be Petőfi Sándort, amilyennek az emlékiratokból kirajzolódik, másfelől azonban olyannak is, amilyennek mi látjuk, akik a forgatókönyvet írtuk. Közben egy ilyen film elkészítésének az alapgondolatai között ott van a hazaszeretet is. Magyarország történelmének egyik legfontosabb napja március 15.. És ahogyan a Puskás, a musical sem csupán Puskás Ferencről szól, hanem erről az országról is, a Most vagy soha! sem kizárólag Petőfi Sándorról, és nem is kizárólag a márciusi évfordulóról beszél. Ez egy látlelet arról, hogyan élt akkor a magyar társadalom. Emellett történelemszeretet is van benne, amit én például pont Petőfitől kaptam.

– Nem nagyon tudjuk a márciusi ifjakról – illetve csak néhányukról van képünk –, hogy milyenek voltak. Hogyan építették fel a karaktereiket?

– Néhány márciusi ifjú, mint Jókai Mór vagy Vasvári Pál a kor közkedvelt figurája volt. Vasvárit nagyon szerették a nők, igazi korabeli „celebritásszerűség” volt. Lányintézetben tanított, a lányok rajongtak érte. Ott volt Irinyi József is, akiről szintén sokat tudtunk. Megfontolt ember volt, aki sokat dolgozott akár a 12 ponton is. Szóval volt egy-két olyan elejtett emlékiratfoszlány, egy-egy mondat, amibe bele tudtunk kapaszkodni, így aztán az összes márciusi ifjúnak aprólékosan formáltuk meg a személyiségét. Amikor a fiúk megkapták a szerepüket, akkor kaptak mellé egy nagyon komoly elemzést arról, hogy mit tudunk a karterekről, mi volt az előéletük, az utóéletük. Nagyon fontos, hogy ha ezekre a színészek rá tudtak gondolni a forgatás közben csak egy pillanatra is, akkor már több lett tőle a film. A szereplők úgy kerültek oda az első forgatási napra, hogy nagyon sokat tudtak a saját karakterükről. Mivel ez egy film, a fantáziának is szerepet kell kapnia benne, és volt egy-egy olyan figura – Sükey Károly például –, aki ott volt a márciusi ifjakkal, de róla még egy kép, egy festmény, egy rézkarc sincs. Őt a mi fantáziánk alakította. Annyit tudtunk róla, hogy dadogott: az ő személyiségét ebből az egy pontból tudtuk megfogni. De ott volt a márciusi ifjak között Vajda János is, aki nagyon fiatalon, tapasztalatlanul került bele ebbe a pest-budai értelmiségi világba. Szóval mindenkiben volt egy-egy olyan fogódzó, amit elkapva, egy picit kibővítve meg tudtuk alkotni a figuráját. 

– Mennyire szólt bele a szereplők kiválasztásába? 

– Kreatívproducerként Rákay Philippel dolgoztunk együtt a filmben, ami azt is jelentette, hogy a szereplőválogatás is rajtunk keresztül zajlott egy casting direktorral és a rendezővel egyetértésben. Nagyon fontosnak tartottam, hogy benne legyünk a szereplőválogatásban. Berettyán Nándor játssza Petőfi Sándort, vele a Puskás-musicalben dolgoztam. Alapos felkészültségű srác, és egy száznapos forgatás alatt az is számított, hogy nagyon könnyen dolgozó színész. Soha egy apró probléma sem volt, hogy esetleg elfáradt volna vagy az idegrendszere lemerült volna, pedig szinte minden forgatási napon ott volt. Koltai-Nagy Balázs játssza Jókai Mórt, akivel rengeteget dolgozunk együtt a Kecskeméti Nemzeti Színházban, és Fehér Tibor alakítja Vasvári Pált, aki szintén jó néhány előadásomban játszik. Ezzel együtt arra is nagyon figyeltünk, hogy a márciusi ifjak között legyenek olyanok, akiknek ez az elsőfilmes munkájuk. Jól állt nekik a vászon, jól dolgoztak a kamera előtt, nagyon jól meg tudták fogni ennek az egész kornak a szellemiségét. Ez nyilván egyfelől a tehetségükből adódik, másfelől pedig az alapos felkészülés is segített. 

– Voltak olyan színészek, akik tartottak attól, hogy a film miatt politikai támadások érik majd őket? 

– Ezt tőlük kell megkérdezni, én nem találkoztam olyannal, aki emiatt aggódott volna. 

– Miért Lóth Balázs lett a rendező? 

– Kis-Szabó Márk és Lóth Balázs korábban dolgozott együtt a Pesti balhé című filmben, és Kis-Szabó Márk ajánlotta Lóth Balázst. Vele nagyon sok beszélgetésünk volt, beleásta magát a témába. Egy ilyen film rendezéséhez nagyon sok tulajdonsággal kell bírni, az egyik a filmtechnikai felkészültség – a világítás, a kamera, a képalkotás formai ismerete. Tudni kell mindazokat a technikai dolgokat, amik majd szembe fognak jönni a forgatás során. A másik, amiben nagyon otthon kell lenni, az a felkészülés. Meggyőződésem, hogy ebben Lóth Balázs a legerősebb. Ő snittről snittre végigrajzolta az egész filmet. Úgy mentünk neki a forgatásnak, hogy volt egy hatalmas könyv, amiben le volt rajzolva, honnan fogjuk látni a színészt, milyen beállításban lesz, melyik mondatot honnan fogja elmondani. Minden beállításról, minden tagmondatról mindent tud, kívülről fújja az összes felvett – nem is tudom, hány órányi – anyagot. Utólag azt mondom, hogy tökéletes választás volt, előtte pedig pont ezt reméltük.

– Milyen meghatározó történelmi filmélménye van a magyar filmtörténetből? 

– Az összes magyar történelmi filmet láttam, nagyon szeretem őket. A kőszívű ember fiain és az Egri csillagokon nőttünk fel, meghatározó volt az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán is, de amit mindenképpen mondanék, az A fekete város. Mikszáth Kálmán regényéből csináltak egy hatrészes sorozatot, Bessenyei Ferenc volt a főszereplője. Ez számomra nagyon fontos mű, mert színészileg is szenzációs alakítások vannak benne, és a forgatókönyv is nagyon erős munka. 

– Március 15. azonban kimaradt a magyar játékfilm-szériából. Mit gondol, miért? 

– Ez nagyon érdekes. Sokat beszélgettünk az alkotótársakkal és arra jutottuk, hogy a történelmi filmek korábban általában irodalmi adaptációk voltak. A hatvanas évek környékén leginkább valamilyen irodalmi alapanyagot választottak a filmek alapjául. Lehet, hogy ezért nem mertek hozzányúlni a forradalomhoz. Ha még inkább visszaegyünk, még Jókai sem mert róla írni hosszan. Úgy alkotta meg a Kőszívű ember fiait, hogy tulajdonképpen nem a pest-budai eseményeket írja le, hanem a bécsieket. Pedig ott állt, ott volt. Ha ír róla, akkor szerintem leforgatták volna.

– Mennyire egészítették ki egymást Rákay Philippel? Hogyan zajlott a forgatókönyv megírása? 

– Vállt vállnak vetve dolgozunk, viták sosem voltak, harmóniában zajlott az alkotási folyamat. A járvány miatt a film jelentős részét online beszélgetésekben csináltuk, mindenki a saját dolgozószobájából jelentkezett be. Kis-Szabó Márk először azt mondta, hogy a múzeum lépcsőjén kell befejezni a filmet, mert talán ott van vége ennek a történetnek. Rákay Philippel azonban nagyon ragaszkodtunk hozzá, hogy 24 óra történését mesélje el a film. Az volt a legizgalmasabb feladat, hogy azt a mérhetetlen mennyiségű történelmi anyagot, amit felleltünk, elolvastunk erről a napról, hogyan illeszthetjük össze az általunk kitalált fiktív elemekkel. 

– A magyar nézőknek szánják a filmet vagy elképzelhető nemzetközi forgalmazása is? 

– Ebben objektívnek kell lenni, racionálisan kell gondolkozni. Elsősorban a honfitársainknak meséljük el ezt a történetet. Tartozunk annyival a történelmi személyiségeknek, hogy a fekete-fehérrel rajzolt és barna képkeretben lévő arcokat levegyük a falról, és föltegyük a filmvászonra, talán így közelebb tudjuk hozni saját magunkhoz, a magyar emberekhez őket, és ezek között a vágyak között az első körben nem az szerepel, hogy mi Japánban vagy bárhol máshol is bemutassuk. Ha így történne, akkor persze örülök, de ennek a fő célja szerintem az, hogy egy magyar történetet magyar nézőknek mutassunk meg. 

– Egy ilyen nagy költségvetésű – hatmilliárd forintból készülő – film esetén van-e elvárt nézőszám? 

– Nagyon megváltoztak a mozinézői szokások, ezt mindenki tudja. Az elmúlt években máshogy nézték a filmeket, és azok a nézettségi adatok, amik 2020 előtt voltak, árnyaltabban elemezhetők a Covid-járvány után. Igen ám, de a Semmelweis nézettsége nagyon jó, háromszázezer fölött van. Ez a siker bizakodásra ad okot, hogy ha egy film jól felépített, jól elkészített, akkor látható, hogy a magyar témák érdeklik a magyar nézőket. Visszatérve a háromszázezer nézőre, azért az már egy komoly szám, a 2020 előtti adatokhoz képest is igen jó. Elvárt nézőszám helyett vágyott nézőszám van: akkor lennék boldog, ha mindenki megnézné, akit érdekel ennek a témának bármelyik ága. Mert mindannyian gondolunk valamit erről a napról. Ki többet, ki kevesebbet. Mi ezt gondoljuk, és semmi baj, ha valaki más véleményen van. De ahhoz, hogy ez kiderüljön, meg kell néznie a filmet.

Borítókép: Szente Vajk (Fotó: Kurucz Árpád)