Elfoglalták Damaszkuszt a lázadó fegyveresek
A felkelők bevonultak a fővárosba.
A felkelők bevonultak a fővárosba.

Trump egyértelműen leszögezte, az Egyesült Államoknak semmilyen módon nem szabad részt vennie.

Az orosz hadsereg súlyos veszteségeket szenvedett Szíriában.

A lázadók mostanra Szíria északnyugati területeinek jelentős részét ellenőrzésük alá vonták.

Évek óta nem látott támadást indítottak a szíriai felkelők az Aleppó környéki kormányerők ellen.

Oroszország lehet a béke kulcsa Szíriában.

Úgy tűnik, az arab államok és Törökország is várják vissza a tárgyalóasztalhoz a szíriai elnököt.

Az arab országból már több egységet kivont Moszkva, hogy azok az ukrán fronton harcoljanak tovább.

Szíriában a lakosság tíz százalékát teszi ki a polgárháborúban megfogyatkozott vallási kisebbség.

A nemzetközi sajtó úgy számolt be róla, mint „az első lépés a szíriai igazságszolgáltatás felé”.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nincsenek szavak.

Budapest megoldotta a hóhelyzetet: megvárták míg elolvad.

Február 20-ig minden választópolgár megkapja az értesítőt.

A Harcosok Klubjának üzent a miniszterelnök.

„Április 12-én tudjuk ezt megakadályozni.”

Oda lesz a demokrácia.

Óriási teher Európának, miközben Ukrajnában virágzik a korrupció.

A gáz- és áramkedvezményekből otthononként egyféle igényelhető.

A vallás szabad gyakorlását a börtönben is biztosítani kell.

Minden akadály elhárult, minden feltétel adott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.