Az orosz légicsapásoknak a katonai beavatkozás első évében, 2015-ben volt legsúlyosabb a mérlege. Akkor 9364-en haltak meg, közülük 3804-en voltak civilek: 906 gyermek és 561 nő vesztette életét. A hét éve tartó hadműveletek összesített számai szerint az orosz bombázások következtében legalább 21 ezren vesztették életüket, közöttük 8697 polgári áldozat volt, akiknek mindegy negyede gyermek volt.
Oroszország már évtizedek óta Szíria szövetségesének számít, a két ország közötti kapcsolatok azután váltak még szorosabbá, hogy Moszkva Bassár el-Aszad szíriai elnök oldalán beavatkozott a 2011 óta tartó polgárháborúba több mint 63 ezer katonával.
Az ukrajnai háború miatt azonban az arab ország most némileg háttérbe szorult az orosz külpolitikában: tavasz óta ugyanis folyamatosan vonja ki csapatainak egy részét a Kreml, hogy azok az ukrán fronton harcoljanak tovább. Legutóbb a részleges mozgósítás bejelentésével egy időben jelentek meg hírek arról, hogy a Szíriában állomásozó 217. ejtőernyősezred egységeit is kivonják az arab országból, és Ukrajnába telepítik őket.
Az ukrajnai háború kitörése óta a damaszkuszi vezetés több alkalommal is kiállt Moszkva mellett. Putyin után elsőként Aszad ismerte el a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaságok függetlenségét és szuverenitását.
A napokban pedig Szíria külügyminisztere, Fejszál Mekdad beszélt arról,
meggyőződésünk, hogy az Oroszországi Föderáció nemcsak önmagát védi, hanem az igazságszolgáltatást és az emberiség azon jogát, hogy elutasítsa az egypólusú hegemóniát.
Damaszkusz korábban azt is felajánlotta, csapatokat küld Ukrajnába, hogy segítsék az orosz erőket a harcban.
Borítókép: Orosz katonák Szíriában (Fotó: AFP/Sam Hariri)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!