Szombathelyen tárgyalnák „Az ördög ügyvédje” perét
A vád szerint a Borkai-botrányt robbantották ki bűncselekmények elkövetésével.
A vád szerint a Borkai-botrányt robbantották ki bűncselekmények elkövetésével.

Az őrvidéki gasztrotúrát Szombathelyen indítottuk. Vendéglátóim javaslatára a Daniel’s Kitchen-t látogattuk meg elsőként, mint a város legjobbját.

Bár sokáig váratott magára, nyilvánosságra hozta az MSZP–Párbeszéd-szövetség is, hogy kit támogat Szombathelyen az előválasztáson.

Jóváhagyta Szombathely gazdasági és infrastrukturális programját Gulyás Gergely kancelláriaminiszter.

Az adócsalás miatt eljárás alatt álló ügyvéd-üzletember képviseli a Gyurcsány-pártot.

Nánay Mihály történész szerint a katolikus, dunántúli arisztokrácia és a királyhű katonatisztek álltak IV. Károly mellé, Horthy Miklóst az új keresztény középosztály és a kisgazdák támogatták.

Szombathelyen Gyurcsányné Dobrev Klárát maga Czeglédy Csaba haramia fogadta egy röpke beszélgetés erejéig.

Budai Gyula szerint az ügyvéd közreműködésével eltűnt pénzek a DK és az MSZP pártkasszájába vándorolhattak.

Emberéleteket is veszélybe sodorva buzdítja a baloldal a vendéglátósokat a járványügyi intézkedések megszegésére.

Kamaratárlatukon korabeli könyvek, térképek, fényképek és levelek, falvédők, bélyegek segítségével lehetett fogalmat alkotni a trianoni veszteségről.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

Több járatot is le kellett állítani.

Uniós testület hozta meg a döntést.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.

Meddig lesz szükség a Tisza-vezérre, aki politikai alárendeltje, kiszolgáltatottja Brüsszelnek, és ha nem fogadja gazdái telefonhívását, ismét iratnak egy remek cikket Bajnairól?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.