A tűzzel játszik a háborúpárti magyar baloldal
A DK, Márki-Zay Péter, majd Magyar Péter többször hitet tett az ukrajnai harcok folytatása mellett.
A DK, Márki-Zay Péter, majd Magyar Péter többször hitet tett az ukrajnai harcok folytatása mellett.

Eltérő kihívásokra kell választ adnia a területfejlesztésnek és a közigazgatásnak.

Elérte legnagyobb magasságát a kormány több mint kétmilliárd forintos támogatásával megvalósuló tornaterem, amelyet szeptembertől használhatnak a gyulai református általános iskola diákjai.

Várhelyi Olivér tudatta, hogy a háborúban álló ország közel százmilliárd euró támogatást kapott a háború kezdete óta EU-s berkekből.

A családi bölcsődék támogatása 2017-ről 2024-re az ötszörösére emelkedett.

Átadták a felújított horvátkimlei Szent Mihály-templomot és a magyarkimlei plébánia épületét.

Ukrán hírek szerint további támogatást kíván bejelenteni Ukrajnának az Európai Unió részéről.

Orbán Viktor decemberben már egyszer nem fogadta el a költségvetést.

Rengetegen álltak a gazdák mellé Németországban.

A frakciók, a pártok és alapítványaik mind kapnak támogatást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem mindennapi kiképzést teljesítettek az NKE hallgatói.

Volt ott minden.

A baloldali politkusnak nem kellett sokat várnia Menczer Tamás válaszára.

A vidéki, dolgozó embereknek továbbra is a Fidesz a biztos választás – mutatott rá az építési és közlekedési miniszter.

Rövid időre megállt, majd folytatta a munkáját.

Hivatalosan ezt állítja a szétosztásért felelős minisztérium.

Fűtés nélkül a fagyos télben.

Váratlan hollywoodi vendég Budapesten: Anne Hathaway-t kapták lencsevégre a belvárosban.

“We have been saying no to mass illegal migration for ten years," Szijjarto says.

A világ 704 klubcsapatát rangsorolták.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.