Elkapkodták a technológiaváltást támogató keretet
A gazdaság újraindításával élénkül a beruházási kedv, fél éven belül lesz két további kör, ötven-ötvenmilliárd forintos kerettel – tájékoztatott György László.
A gazdaság újraindításával élénkül a beruházási kedv, fél éven belül lesz két további kör, ötven-ötvenmilliárd forintos kerettel – tájékoztatott György László.

Az idén sosem látott mértékű kormányzati támogatás, összesen 182 milliárd forint érhető el a kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatokon.

– 2021-ben több mint százmilliárd forintnyi fejlesztésről állapodhatnak meg a hazai vállalatokkal – jelentette be Varga Mihály.

Több mint ötvenezren kérték már az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatását, amit az ágazati bértámogatásból kimaradt vállalkozások, önfoglalkoztatók kaphatnak.

Július 1-jétől vezette be a kormány a csed100-at, azaz a csecsemőgondozási díjat a korábbi fizetés száz százalékára emelte.

A korábbi áruhiányt egy ideig ellensúlyozta a kereslethiány, ám ahogy kibontakoztak az új kormányzati ösztönzőcsomagok, megfordult a hosszabb távú piaci trend.

A miniszter szerint a magyar nemzet erejét az anyaország és a határon túl élő nemzetrészek adják.

Küldetése népszerűsítéséhez kiváló szószólókat kér fel a Támogatáskezelő. Elsőként Kubinyi Júlia népdalénekesre esett a választásuk.

Az SMA-beteg kisfiú édesanyja utoljára akkor örült így tíz másodpercnek, amikor Zente képes lett hason fekve ennyi időre fent tartani a fejét.
A támogatási összeg felső határa az autók méretétől és árától függően 1,5 millió vagy 2,5 millió forint lehet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Márk Tibor nem mindennapi története.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Titkos szavazást kértek az EP-ben, de kiderült az igazság.

A NATO-főtitkár óvatosan fogalmazott.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.

Boszorkányok, titkos pénzverde és az ETA emberrablása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.