Emelkedik a munkahelyi bölcsődék létrehozásának támogatása
Még az idén kiírják azokat a pályázatokat, melyeken keresztül támogatást adnak a munkahelyi bölcsődék létrehozásához.
Még az idén kiírják azokat a pályázatokat, melyeken keresztül támogatást adnak a munkahelyi bölcsődék létrehozásához.

Az öntözési beruházásokhoz és az üzemeltetéshez is kaphatnak támogatást az elismert öntözési közösségek.

A pályázati forrásokból egyebek mellett utak, járdák, iskolák, óvodák és orvosi rendelők újulhatnak meg.

Az osztrák főváros céget alapított, hogy tőkeinjekciót adhasson a bécsi vállalatoknak.

Matolcsy György szerint a versenynek nincs vége, sőt a java még hátravan.

A fiatalok és álláskeresők vállalkozóvá válását segítő programban eddig több mint nyolcezren igényeltek tőketámogatást.

Digitális oktatást segítő tabletekre és notebookokra pályázhatnak.

Potápi Árpád János: A nemzetpolitikai intézményrendszert a járványhelyzet idején is tovább kell erősíteni.

A hazai gyártás megerősítése az ország önellátását, a külpiacra való belépés lehetőségét segíti – mondta a pénzügyminiszter.

A szétosztható támogatási keret a jelenlegi több mint négyszeresére növekedne.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az interneten elszabadultak az indulatok.

Márk Tibor nem mindennapi története.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

A korrupciós ügyek átszövik egész Ukrajnát.

Ismét tilosban járhatott a bizottsági elnök.

Folytatódik a kíméletlen sorozás.

Lőtt egy bombagólt, de mintha tragédia történt volna Liverpoolban, és erre Erling Haaland is felfigyelt.

Napi összefoglaló.

Pep Guardiola együttese megnyerte az angol Ligakupa-elődöntő első meccsét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.