Tersánszky, a regös
Az író életét és munkásságát bemutató könyvből kiderült, hogy a felívelő karrier mellett állandóan külön utakat keresett.
Az író életét és munkásságát bemutató könyvből kiderült, hogy a felívelő karrier mellett állandóan külön utakat keresett.
Egy leginkább kutyához hasonlító, Spot névre hallgató robot táncán ámulnak az emberek a világhálón.
A színésznő egy elegáns és légies foxtrottal mutatkozott be a Dancing with the Stars második szériájában.
A művész egy táncmozdulat bemutatása közben elvesztette az egyensúlyát, és leesett a színpadról.
Mediterrán hangulatú tánceposz-trilógiájának harmadik darabját adja elő a Hervé Koubi társulat július 16-án a Margitszigeten.
Zenés, táncos népviselet-bemutatóval és a Hazai tánckörkép című előadással várja a közönséget a Muharay Népművészeti Szövetség július 17-én a Millenáris parkban és a Nemzeti Táncszínházban.
A rendezvényen Kapuvártól Székelyudvarhelyig, Felvidéktől Sárközig több száz táncos egy időben táncolja a különböző tájegységek verbunk táncait.
Romantikus balettelőadás karakteres zenével. Lajkó Félix és a Győri Balett GisL című produkciójával folytatódik a Bartók Tavasz holnap este 19 órától az online térben.
Az Abba zenéjére mozogni egyszerűen magávalragadó és szórakoztató. Vegye fel a sportcipőt és mehet!
Nagyon keskeny volt az a mezsgye, amelyen a kluboknak és a művelődési házaknak kellett egyensúlyozniuk a Kádár-korban, hogy a magyar könnyűzene továbbra is életben maradjon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mindegy mit tesz a kormány, a baloldal támad – írja Deák Dániel.
„A brüsszeli mélyállam Magyarországra küldte ügynökét” – jelentette ki Szánthó Miklós a Fiatal Republikánusok éves nagygyűlésén (YRNC) az amerikai Nashville-ben.
Saját közösségi oldalán osztotta meg a Kneecap nevű antiszemita raptrió, hogyan szidják Orbán Viktort.
A Zebra a liberális álhírgyártás ikonikus alakja, állatorvosi lova.
Az Állami Számvevőszék friss jelentése szerint a kormánypártok pénzügyi működése megfelelt a jogszabályoknak.
Az Otthon start hitellel a többi között kizárható a kamatkockázat.
Több mint három évtized után jött a „válás”, Fejes szerint ez is trauma.
1914 nyarán az európai nagyhatalmak vezetői tévedésből és félelemből egymást „húzták bele” a háborúba.
Az Állami Számvevőszék friss jelentése szerint a kormánypártok pénzügyi működése megfelelt a jogszabályoknak.
Az Otthon start hitellel a többi között kizárható a kamatkockázat.
Több mint három évtized után jött a „válás”, Fejes szerint ez is trauma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.