Életem első regénye
Nem könnyű az írói pálya kezdete, de hát melyik pályáé könnyű.
Nem könnyű az írói pálya kezdete, de hát melyik pályáé könnyű.

Akármilyen a világ, mindennap meg kell küzdeni azért, hogy a „falka” egyben maradjon.

Kultúrkörünk temérdek értéke, művészete, felhalmozott ősi tudása és rítusa megmarad.

Számháborúsdit játszottunk, amikor hirtelen örömteli borzongás futott át rajtam.

„Elnézést, csak hát ugye, a harctéri évek… Nem múlnak el nyomtalanul...”

Ha valaki egy igazán megrendítő kiállításra érkezik, szembesülhet azzal, hogy az alkotás megmentheti egy ember életét.

Háromszázhatvanötször olvasható a Bibliában, hogy ne félj. A Magyarság Háza hagyományos adventi beszélgetésén hangzott el ez a megdöbbentő szám.

Zelei Miklós 72 éves korában elhunyt író, költő, újságíró gondolatai.

Egy régi háború folyamodványaiként itt felejtették magukat, szemmel láthatóan az örökkévalóságra berendezkedve minálunk.

Sajnálom, Mehrdad, sajnálom, Behrukh. Isten legyen irgalmas hozzátok…



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Garázdaság bűntettének gyanúja merült fel.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság legfrissebb jelentése szerint az IVF-kezeléseknek hála 1580-nal több baba jött világra, mint 2018-ban.

Plusz az összes telephelyen.

A Tisza Párt vezére utasításba adta, hogy ne menjenek Lázárinfóra.

Egyre több a hasonló eset Franciaországban.

Az amerikai fél nem tűrte a rágalmazást.

Sulyok Tamás magyar érdekeltségű sporteseményeket is megtekint.

Kis Károly tragikusan rövid ideig ülhetett csak a trónon.

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Fogaskerekeket és tengelyeket fognak előállítani az elektromosautó-iparnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.