Akkoriban mindenki Orwell könyvéről beszélt. Ki kétkedve, ki reménykedve. Lányunk lengyel keresztapja 1984-től hat éven át nálunk töltötte a karácsonytól újévig ívelő hetet. Az angol íróval ellentétben bizakodónak mutatkozott a jövőt illetően. Nagy vonalakban ismertük az életét… Hogy Eötvös-kollégista volt, majd a háború alatt a Honi Hadsereg Varsó és London közötti budapesti futárszolgálatának parancsnoka, aki mindvégig hű maradt katonai esküjéhez. A kezdet kezdetén mégsem értettük, karácsony este miért kel fel váratlanul és lép az ablakhoz, ahol egy ideig üveghez tapadt arccal álldogált, majd visszaült a helyére. Aztán megtudtuk, hogy 1948-tól nyolc szentestén a börtön ablakrácsa mögül figyelte az első csillag feljöttét, ha nem volt felhős az ég. Megnyomorított körmein akkor akadt meg a szemem, amikor kezét hosszabb ideig kislányom fején tartotta a kölcsönös karácsonyi jókívánságok során. Éreztem, hogy szenvedése energiával dúsítja a némán elmormolt áldást. A jellemé­ben megtörhetetlen hajdani rab, a Jagelló Egyetem kései történészprofesszora úgy várta az angyal érkezését, akár a kisgyerek. Mintha az egykor bilincsbe vert szentesték kiszabadítására indulna, gyermekeinkkel négykézláb vadászta a karácsonyfa alatt névvel jelölt ajándékcsomagokat. Az volt jogosult a soron következő csomag kiválasztására, aki valamelyikünk nevére bukkant. Mindnyájan együtt örültünk a csomagok kibontásának. Így időben elhúzódott az ajándékozás önfeledt együttléte. Lányunk keresztapja csak akkor komorodott el, amikor a lemezjátszót bekapcsoltuk, és sorra felcsendültek a lengyel kolindák. Ilyenkor a fotelbe süppedve nagyon messze került tőlünk. Ajkának néma mozgásán érzékeltük, hogy együtt énekel valakivel, valakikkel. Átszellemült arcán mintha annak a vonásai is kirajzolódtak volna, akinek megszületését éppen ünnepeltük.

Ha nem volnék hívő, unokáim tekintete megtérítene. Panna és Réka olyan áhítattal közelednek a mennybolt, a mennyország ragyogásától életre kelt karácsonyfához, mintha a világ legtermészetesebb módján beszélgetni készülnének a Jó Atyával. Az ő üknagymamájuk hívta így az Istent… Pedig sokat szenvedett. Anélkül, hogy bárkit is káromolt volna érte. Igen, az üknagymama… Aki egyszer azt mondta nekem a karácsonyfánál álló idegen asszonyra mutatva: „Ő az anyád.”

A szerző költő, történész

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)