Három, kínos egybehangzó szakvélemény is Gyárfáséknak
A két vádlott és a két védő óriási vehemenciával esett neki a szakértőknek.
A két vádlott és a két védő óriási vehemenciával esett neki a szakértőknek.
A Fenyő-gyilkosság vádlottjai keményen támadták a beszélgetésüket elemző szakvéleményt.
A tanú, akit egyebek mellett heroinnal való kereskedelem miatt is gyanúsítanak, megtagadta a vallomástételt.
Január 15-én tartják az első tárgyalást a hivatali visszaéléssel vádolt LMP-s politikus ügyében.
Amikor már örömtüzeket gyújtottak a magyar ellenzék legvadabbjai, beözönlött a fény a lesötétített szobáikba.
A halott nő mobiltelefonját az eltűnése után még napokig használta valaki, hívásokat fogadott és indított.
A pert a további teszteredmények, illetve a vádlottak egészségi állapotának függvényében folytatják.
Többek között a két ország gazdasági kapcsolatainak erősödése, a klímaváltozás elleni küzdelem és az EU bővítése is napirenden lesz.
A kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséről, és nemzetközi politikai ügyekről is beszéltek.
A tárcavezető mérföldkőnek nevezte a beruházást a magyar gazdaság dimenzióváltásának szempontjából.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mutatjuk, hogyan segítheti a szervezetét a következő napokban!
Nem sikerült mozgósítani Magyar Péternek.
A Szolnokon balesetet szenvedett autóbusz jó műszaki állapotban volt, néhány hete esett át műszaki vizsgán.
Az online tér ma már nem kiegészíti, hanem meghatározza a politikai valóságot – erről beszélt Dukász Magor a Mozgásban című podcast legújabb adásában.
Napirenden a budapesti békecsúcs – írta közösségi oldalán a külügyminiszter.
Megvédte Olaszországot – Európát is.
Meg kell állítani a gyűlöletet – fogalmazott a szerb elnök.
Jung Jaeil a Müpában ad koncertet.
A Galatasaray simán hozta a kötelezőt a Bajnokok Ligájában.
Ezer sebből vérzett a szegedi kézilabdacsapat, ez a szív diadala is volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.