A terrorvezér halála korlátozott hatással lesz az ISIS működésére
Al-Kurejsi szervezte meg a 2014-es szindzsári mészárlást, emberrablásokat, kivégzéseket rendelt el.
Al-Kurejsi szervezte meg a 2014-es szindzsári mészárlást, emberrablásokat, kivégzéseket rendelt el.
A szíriai menekülttáborban élő, D4-ként azonosított nőtől értesítés nélkül korábban vonták vissza állampolgárságát.
Legalább tizenegy katona életét vesztette, a hatóságok szerint az Iszlám Állam követte el a merényletet.
A terrorista-bűncselekményekre szakosodott francia ügyészség vizsgálatot indított az ügyben.
Az elkövető a terrorszervezet egyik feltételezett tagja, Aafia Siddiqui szabadon bocsátását követelte.
A férfi egy pakisztáni nő szabadon bocsátását követelte, aki egyes sajtóforrások szerint a testvére volt.
Nagyjából kétezer, az Iszlám Államhoz csatlakozott, nyugati állampolgársággal rendelkező személyt kellene visszafogadnia a nyugati országoknak emberi jogi szervezetek szerint.
Az eljárást sokan kifogásolták, szerintük a pszichiátriai betegséggel küzdő férfi csak bűnbak.
1975 tavaszán megkezdte működését a Vörös Hadsereg Frakció nevű terrorszervezet második generációja. (A sorozat első része)
Nem szűnik a terrorfenyegetettség, a CDU/CSU azonnali lépéseket sürget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fővárosi Közgyűlés képviselője kiemelte, egyértelmű cél, hogy egy Budapestet szerető közösséget hozzanak létre.
Egy „valószínűleg veszélyes anyagokkal kapcsolatos incidenst” vizsgálnak.
Felháborodva forrongnak az olaszok a két magyar lány megerőszakolása miatt.
A televízió kiemelkedően teljesített a nézettségi versenyben.
A 23 éves Kiss Levente a 16 között búcsúzott Liverpoolban.
A Szépművészeti Múzeum felülvizsgálatot kezdeményez.
A Fővárosi Fidesz elnöke szerint a Budapesti DPK legfontosabb feladata az eddig elért eredmények megvédése és lehetőségek kihasználása.
A 23 éves Kiss Levente a 16 között búcsúzott Liverpoolban.
A Szépművészeti Múzeum felülvizsgálatot kezdeményez.
A Fővárosi Fidesz elnöke szerint a Budapesti DPK legfontosabb feladata az eddig elért eredmények megvédése és lehetőségek kihasználása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.