Nincs egységes megoldás a dzsihadizmus megszüntetésére
A modern terrorizmus előfordulásáról tartottak konferenciát a nemzetközi szaktekintélyű előadók.
A modern terrorizmus előfordulásáról tartottak konferenciát a nemzetközi szaktekintélyű előadók.
Az Iszlám Állam most visszatérő tagjai 2014 és 2016 között indultak el Szíriába Németország különböző tartományaiból.
A zöldek betiltanák a Svédországon belüli légi járatokat · Meghurcoltak egy spanyol orvost, amiért rossz helyen tüntette fel betege homoszexualitását.
A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország megvédi Európa határait, hogy ne történhessen meg soha többé olyan, ami húsz évvel ezelőtt New Yorkban.
Ha nincs az iraki invázió, talán nem támadnak Európa-szerte az Iszlám Állam dzsihadistái.
Több százezer halott, elégetett dollármilliárdok, átalakuló terrorszervezetek az elmúlt húsz év mérlege.
Ken McCallum elmondta, a tálib hatalomátvétel ösztönzést adhat a szélsőségesség brit híveinek.
Hazudott a rendőrségnek a madridi homofób támadás „áldozata”.
Súlyos bűncselekménynek számít majd a plagizálás Spanyolországban · Iszlám Állam terroristáit toloncolták vissza Svédországba · Francia kisvárosokba telepítik Párizsból a migránsokat.
Változtattak egy spanyol rendezvényen, hogy ne sértsék meg az iszlám közösséget · A svéd szülők külföldön oltatják gyermekeiket · Salah Abdeslam terrorista őrzése évente 430 ezer eurójába kerül Franciaországnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ételérzékenyekre is figyelnek.
Elképesztő fájdalom.
Az MLSZ a hivatalos Instagram-oldalán számolt be a furcsa döntésről.
Az Európai Bizottság elnöke szerdán esedékes évértékelőjén hallani akarunk annak okairól, hogy Európa miként kerülhetett egyszerre gazdasági, biztonsági, külpolitikai és identitásválságba – jelentette ki Dömötör Csaba
Felszólítják Magyar Pétert, hogy hagyja abba az újságírók elleni hergelést.
A botránypolitikus előadása feleslegessé vált.
Ismét a Gázai övezetbe próbált volna bejutni a klímaaktivista.
Felszólítják Magyar Pétert, hogy hagyja abba az újságírók elleni hergelést.
A botránypolitikus előadása feleslegessé vált.
Ismét a Gázai övezetbe próbált volna bejutni a klímaaktivista.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.