100 éve választották kormányzóvá Horthy Miklóst
Az 1918. október 31-i őszirózsás forradalom után több mint egy évig tartó kaotikus időszak következett a magyar történelemben.
Az 1918. október 31-i őszirózsás forradalom után több mint egy évig tartó kaotikus időszak következett a magyar történelemben.
A moldvai csángóktól az erőszakos téeszesítésen át a „kakastollasokig” – Vincze Gábor történész kutatási területe lefedi szinte a teljes 20. századot. A csendőrség tagjainak 1945 utáni sorsáról írt könyvet.
A Bakócz Tamás bíboros történetéről és Mohács lehetséges elkerüléséről szóló kisregényből született meg Herczeg Ferenc Az élet kapuja című darabja, melyet pénteken mutat be az Újszínház.
Negyedszázada egy bróker, Nick Leeson túlzott kockázatokat vállalva akkora veszteséget halmozott fel, amely csődbe vitte a régóta működő, patinás brit Barings bankot.
Magyar gyilkolt magyart, zsidót, keresztényt, aztán vegyesen – ideológiai sorrendben. Mivel egy közös nemzetbe tartozunk, meg kell tudnunk, meg kell ismernünk a gyilkos nagypapákat és nagymamákat.
Tiszták voltak ők, hősök, szentek. Akik évtizedekig nem beszélhettek erről, de nem is akartak. Magukba zárva viselték keresztjüket, sokszor bizony nagyon is fájdalmas terhüket.
1947-ben ezen a napon hurcolták el a szovjetek jogtalanul Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, és tartották fogva kilenc éven át.
Az eltelt évtizedek azt igazolták, hogy amit Csurka István a rendszerváltástól haláláig megjósolt, az szinte hajszálpontosan bejött.
A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár arra a cikkre válaszolt, amely a zsidó kultúrával és mindennapi élet híreivel foglalkozó, Tablet című amerikai portálon jelent meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az idei Nürburgringi 24 óráson már láthatták a rajongók az elképesztő HWA EVO-t.
Néhány különös ismertetőjegye is van.
Közel hatmilliárd forint értékű támogatásról született már pozitív döntés.
A pártelnök agresszívan reagált a Hír TV kérdéseire.
Peter Magyar's MEP has previously admitted that the Tisza Party is adopting the views of the European People's Party.
Milliárdokat kér Németországtól az ENSZ.
Futó Boglárkát azért zaklatják, mert a munkáját végzi.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Peter Magyar's MEP has previously admitted that the Tisza Party is adopting the views of the European People's Party.
Milliárdokat kér Németországtól az ENSZ.
Futó Boglárkát azért zaklatják, mert a munkáját végzi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.