Arad egykori jeles magyar műépítészének állítanak szobrot a városban
Recskkel, megtört emberek sorsával szembenézni soha nem könnyű – hangsúlyozta a miniszter a recski kényszermunkatábor létesítésének 70. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésen.
A Trianon 100 Emlékév keretében esszé- és fotópályázat, kiállítás, számos tudományos rendezvény, közösségi programok és műhelybeszélgetések várják majd az érdeklődőket.
Orbán Viktor képes arra, hogy egy országértékelő beszédben ne csak az elmúlt évet értékelje, hanem az egész kormányzati cselekvést beágyazza egy nagyobb történelmi keretbe – mondta Lánczi Tamás.
Kritizálják azt, hogy az új NAT-ban hangsúlyos a nemzettudat és kiemelten kezeli a nemzeti identitást, de pontosan megmagyarázható, hogy miért.
A Bécsi Magyar Történeti Intézet március végén rendezendő, 1945 jelentőségéről szóló konferenciája többek között arra is rávilágít, hogy a közép-európai antikommunizmus ugyanolyan fontos, mint a nácizmus elleni fellépés.
A Csehszlovákiától való visszacsatolás 96. évfordulójára emlékeztek vasárnap a Nógrád megyei Somoskőújfalun. Somoskőújfalu és Somoskő a trianoni döntés következtében négy évig volt a szomszéd állam része.
Egy kötetben Buzás Gergely, a visegrádi Mátyás Király Múzeum régész igazgatója és Kovács Olivér történész-újságíró mutatja be a ma ismerhető adatokat Árpád utódainak sírjáról.
A Népszava című lapban megjelent, Szakács Árpádot támadó írást olvasva, mintha „a múltat végképp eltörölni” bolsevik javaslat elevenedne meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Továbbra is náci szimbólumokat viselnek az Azov ezred katonái.
Június 21-től ismét látogatható a Kagyló Strand.
Az idei Nürburgringi 24 óráson már láthatták a rajongók az elképesztő HWA EVO-t.
Néhány különleges ismertetőjegye is van.
Közel hatmilliárd forint értékű támogatásról született már pozitív döntés.
A pártelnök agresszívan reagált a Hír TV kérdéseire.
Peter Magyar's MEP has previously admitted that the Tisza Party is adopting the views of the European People's Party.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Közel hatmilliárd forint értékű támogatásról született már pozitív döntés.
A pártelnök agresszívan reagált a Hír TV kérdéseire.
Peter Magyar's MEP has previously admitted that the Tisza Party is adopting the views of the European People's Party.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.