Komárom városában jó néhány kiskerttulajdonos vívja elkeseredett küzdelmét nyugalmáért. Olyan ügyben küldözgetik beadványaikat, mely eddig tabunak számított: a helyi szovjet alakulat katonáival van gondjuk, s nem is kevés. Tény, mert nyomozati bizonyítékok igazolják: a hétvégi házakat rendszeresen fosztogatják a laktanyából kiszökdöső katonák. Németh József nyugalmazott MÁV-felügyelőhöz eddig hét alkalommal törtek be – egyebek között rádiót, szivattyút, szerszámokat, háztartási felszereléseket vittek el. A szomszédok sem szerencsésebbek: a kiskatonák nyomát pusztítás, vandalizmus kíséri.
A betörések, lopások, kertrongálások mellett a harckocsik gyakori vonulása is közfelháborodást vált ki.
A szovjet laktanya és a gyakorlótér (tankodrom) között húzódik egy szép fenyőerdő, annak végében vannak a kiskertek. Nos, a tankok a kertkapuk előtti úton dübörögnek végig, zajt, port, füstöt „okádva”, s mindeközben az utat is tönkretették.
– A rendőrség minden betörés után helyszínel, és a nyomokból megállapítják, hogy szovjet katonák látogattak a víkendházakba. Kutyát is hoztak, az állat szagot fogott, és meg sem állt a szovjet laktanya kapujáig. Így megy ez már évek óta, oda a nyugalmunk. Tehetetlenek vagyunk, pedig jártunk már a tanácsnál, a szovjet parancsnoknál, írtunk az ügyészségnek és állandó levélváltásban állunk a Magyar–Szovjet Vegyes Bizottság magyar tagozatának titkárságával.
(Reform, 1989. április 7.)
*
Az ideiglenesen nálunk állomásozó szovjet csapatok után most ideiglenes lakásfoglalóktól kell tartani a szentendrei határban húsz hektáron elterülő szovjet laktanyában. Éppen emiatt, amint néhány napon belül az utolsó vörös csillagos dzsip is kigördül a kapun, azonnal magyar katonák veszik át az épületek őrzését, nehogy a Budapestről érkező hajléktalanok befészkeljék magukat az üres lakásokba. Ez esetben ugyanis a helyi tanácsnak kellene gondoskodnia végleges elhelyezésükről – amire éppoly kevés esély lenne, mint akár csak két éve a szovjet csapatok búcsúztatására. Valószínű azonban, hogy a legelszántabb lakásfoglaló is meggondolná, ne a nagyobb komfortot kínáló híd alá térjen-e vissza, ha közelről meglátná az épületeket. A lakáskultúra iránt kevésbé fogékony, ám üzleti érzékkel annál inkább megáldott szovjet katonák ugyanis minden létező mozdíthatót eladnak – kiemelik az ajtótokokat, az ablakkereteket, kihúzzák a falból a csöveket, amelyek aztán – a helybéli lakosok állítása szerint – az est leple alatt lepányvázott katonai autókon elhagyják a laktanyát, s a környék építkezésein találnak gazdára – persze feketén. De hát sötétben minden piac fekete.
