A kora újkor tudósa, Bél Mátyás forrásértékű munkájából, Az új Magyarország történeti-földrajzi ismertetéséből (Notitia…, Bécs, 1735) az is kitűnik, mennyire figyelemmel kísérte a kor embere a vallás, a nyelv és a nemzeti szokások összefüggéseit. Bél Mátyás sem egyszerűen a nemzetiségre tekintett értékként, sokkal inkább a szorgalomra és a szokásokat is magába foglaló műveltségre. Lejegyzi, hogy a szlovákok nagy szorgalommal űzik a szőlő- és földművelést, „a gyermekágyat is különös vidámsággal vállalják, a temetést viszont páratlan gyászolással”.
Nagyszombat lakóit így dicséri: „A város polgárai nem egy nemzethez tartoznak, magyarok, németek, szlovákok körülbelül azonos arányban vannak. Mert mindenképpen úgy van, hogy akik nyelvben különböznek, berendezkedésükben is eltérnek egymástól. Megtartják tehát szokásaikat a magyarok, nem teszik le a magukét a németek és a szlovákok sem. Kölcsönös egyetértéssel óvják a szomszéd jogait.”
Bél Mátyás azt is észreveszi, hogy az anyagi viszonyok romlásával egyenes arányban fogy a kölcsönös türelem, válik sérülékennyé az együttélési készség. Ezért is hangsúlyozza: a nyugodt együttélés egyik legfőbb feltétele, hogy a szomszédok értsék egymás nyelvét. R. Várkonyi Ágnes történész szerint akár Közép-Európa jelmondata is lehetne Bél Mátyás megállapítása: „Nemcsak fontos, itt létkérdés, hogy a népek és nemzetek, akiket a nyelvi különbség elválaszt, elkülönülés helyett inkább közeledhessenek egymáshoz.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!