Ellenbojkottot hirdetett a miniszterelnök

Az amszterdami puccs már az első napon is a teljes kudarc képét mutatja – írták a korabeli lapok.

Az Ujságban is olvasható: „ A Pesti Izraelita Hitközség képviselő-testülete meg van győződve, hogy az egész magyar zsidóság érzelmeit tolmácsolja, midőn az egész világ előtt óvást emel a Fédération Syndicate Internationale-nak Magyarország belügyeibe való beavatkozása ellen, melyet jogosulatlannak, igazságtalannak és embertelennek tart. Visszautasítva ezt a beavatkozást, úgy a haza, mint az emberiség nevében ünnepélyesen tiltakozik a Magyarország ellen kimondott bojkott ellen.”

Az államvasutak kormánybiztosa úgy nyilatkozik a Magyarországnak: „A bojkott két-három nap alatt teljesen meg fog szűnni, mert sem a németek, sem a franciák, sem a svájciak nem vállaltak szolidaritást az osztrákokkal.”

Nagy a bojkott elutasítottsága Ausztriában is. „A posta, távíró és vasút nem szociáldemokrata érzelmű munkásai, főképp hivatalnokai körében igen nagy áramlat lépett fel a bojkottal szemben és azt hiszik, hogy osztrák területen és főképpen Bécsben azért sem tartható fenn hosszú ideig a bojkott […] A Neues Montagblatt, a keresztényszocialisták hétfői lapja közli: a forgalmi hivatalnokok többsége, a vasutasok és postások hallani sem akarnak arról az őrületről, amely tulajdonképpen nem egyéb, mint saját népünk ellen irányuló kiéheztetési blokád. […] Zerdik államtitkár a vasúti és postai alkalmazottak nem marxista szervezeteinek és szakszervezetének nála megjelent küldöttsége előtt határozottan kijelentette, hogy szó sem lehet arról, mintha a kormány fedezné vagy azonosítaná magát a bojkottal. Hivatalos kötelességének teljesítésében nem szabad megzavarni senkit.”

Pár nap múlva már az a hír: „Bécs sokat szenved!” Mint írják: „Ez volt annak az interpellációnak első mondata, amellyel az osztrák tartománygyűlésen a Magyarország ellen foganatosított bojkott eredményét összefoglalták. Most már Bécsben is kezdik belátni, hogy a bojkott visszafelé sült el, mert nemcsak élelmet, de szenet sem kap Bécs és az amszterdami internacionálé által megparancsolt bojkott következtében Bécsre megint azok a napok virradnak föl, amikor nélkülöznie kellett jóformán mindent. […] Bruckban már olyan nagy az elkeseredés, hogy a lakosság intelligensebb része egész nyíltan azzal agitál a bojkott ellen, hogy ne arról beszéljenek, hogy Nyugat-Magyarországot csatolják Ausztriához, hanem Bruckot kell Magyarországhoz csatolni, mert akkor legalább nem halunk éhen.”

Június 26-án Simonyi-Semadam Sándor lemond a kormányfői posztról a Házban: „Amikor a miniszterelnökséget vállaltam, kifejezetten kijelentettem, hogy a tiszántúli választások befejeztéig tartom meg azt. A választások befejeződvén, az én időm letelt.” Az Est így értékel: „Kétségtelenül jóhiszemű volt a távozó kormány feje és jóhiszeműsége, jóakarata végigkísérte egész tevékenységén, amely a konszolidáció biztosítására irányult.”

A kommün által levert ludovikás felkelés egyéves évfordulóján megemlékezést tartanak. A Népszava pedig idézi a tavasszal egy brit munkáspárti bizottság élén hazánkba látogató – és a kormány erőfeszítéseit méltató – Wedgwood ezredest, aki azt mondta 1919 nyarán a vörös terrorról, amikor szintén nálunk járt: „Nagyon csodálom, hogy egy 20 milliós ország miért tűri egy elenyésző kisebbség terrorizmusát.”